F1: mindkét versenyzőjétől megválik a Haas – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.10.22. 09:54
null
A francia öt idény után int búcsút az amerikai csapatnak (Fotó: AFP)
Először Romain Grosjean, majd Kevin Magnussen jelentette be a közösségi oldalain, hogy a 2020-as idény végén távozik az F1-es Haas istállótól.

 

Már jó ideje felröppentek azon pletykák, melyek szerint a Haas jó eséllyel megválik mindkét versenyzőjétől az idény végén, s egyes források arról is beszámoltak, hogy az amerikaiak a most hétvégi Portugál Nagydíj előtt ismertethetik, milyen felállással folytatják. Az első bejelentés csütörtök délelőtt meg is történt, amikor a gárda francia pilótája, Romain Grosjeana hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg, hogy az idény végén távozik.

Már az első napjától kezdve a Haas csapatát erősítem. Öt idényt töltöttünk el együtt, s ezen időszak alatt egyaránt voltak hullámhegyek és -völgyek. Összesen 110 pontot gyűjtöttünk a 92 verseny során, de megérte ez az utazás. Nagyon sokat tanultam, jobb versenyzővé és jobb emberré váltam. Remélem, hogy én is segíthettem a csapattagoknak abban, hogy jobbak legyenek. Talán ez a legnagyobb büszkeség számomra, még a 2016-os őrült első futamoknál és a a 2018-as Ausztrál GP-n elért negyedik helyemnél is nagyobb. A legjobbakat kívánom a csapatnak a jövőre nézve" – állt a pilóta később törölt, majd újra megosztott közleményében.

 

Grosjeant követően csapattársa, Kevin Magnussen is a közösségi felületein tette közzé, hogy 2020 végén elhagyja Gene Haas istállóját.

„A 2020-as az utolsó idény a Haas pilótájaként. Nagyszerű négy évet töltöttem el az alakulattal, és örömmel tekintek vissza az együtt megtett útra. Az, hogy egy teljesen új gárda tagja lehettem, olyan kihívás volt, amit nagyon élveztem, és rengeteg tapasztalatot gyűjthettem, amik hozzásegítettek ahhoz, hogy jobb versenyzővé váljak. Szeretnék köszönetet mondani Gene Haasnak, Günther Steinernek és a teljes csapatnak a lojalitásáért, és a belém vetett bizalmáért. Még dolgozom jövőbeni terveimen, amelyeket a megfelelő időben közölni fogok."

 

Grosjean és Magnussen távozásával mindkét hely felszabadult a Haasnál, amelynél a legfrissebb hírek szerint Mick Schumacher és Nyikita Mazepin vezethet 2021-től.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik