F1: Binotto nem lesz ott minden versenyhétvégén – már idén sem

2020.11.06. 16:47
null
Binotto lehet, hogy már Törökországba sem megy el a Ferrarival (Fotó: AFP)
Legalábbis érdekes döntést hozott Mattia Binotto, a Formula–1-ben szereplő Ferrari istálló csapatfőnöke: az 51. életévét három napja betöltő szakember úgy véli, nagyobb szükség van rá a csapat maranellói gyárában, mint a futamokon, ezért a jövő hétvégi Török Nagydíjtól kezdve elkezdi kihagyni a versenyhétvégéket.

 

Mattia Binotto elárulta, a jövő évben biztosan nem lesz ott a Ferrari csapatfőnökeként minden F1-es versenyhétvége helyszínén, sőt, már az idei Török Nagydíjtól kezdve elő fog fordulni, hogy kihagy egy-egy versenyt.

„Azt gondolom, hogy az én pozíciómban is meg kell találni az egyensúlyt az egyes feladatok között. Vannak feladataim a versenypályán, és vannak feladataim a gyárban is. A gyár is fontos, hiszen ott tervezzük és készítjük fel az autóinkat a versenyekre, s a gyár és az ott dolgozók is a csapathoz tartoznak, velük is foglalkoznom kell. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy jövőre nem leszek ott minden futamon, sőt, igazából már a Török Nagydíjtól kezdve előfordulhat, hogy kihagyok egy-egy versenyt” – fogalmazott Binotto a planetf1.com-nak.

„Jövőre ez jóval jelentősebb lesz, hiszen huszonhárom verseny lesz a naptárban, és csapatvezetőként az egész csapatért felelek, és ugyan a verseny fontos, de az egész csapat menedzselése még fontosabb. A 2021-re tervezett huszonhárom futam nagyon sok, és valahogy meg kell találnunk a módját, hogy a kollégáink, szerelőink, mérnökeink elkerüljék a kiégést, ugyanakkor megőrizzék a hatékonyságukat, koncentrációjukat az idény során” – vélekedett Binotto.

A Török Nagydíjat a jövő hétvégén rendezik meg, azt követően Bahreinben rendeznek két futamot november utolsó és december első hétvégéjén, majd december 13-án Abu-Dzabiban zárul az idény.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
51 perce

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
1 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
4 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
7 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
23 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02