F1: az AlphaTauri ötnapos privát teszttel készül az idényre

H. L.H. L.
2021.01.21. 14:03
null
Az AlphaTauri két tesztet is szervez Imolában (Fotó: AFP)
Sajtóhírek szerint a Formula–1-es AlphaTauri ötnapos tesztet szervez Imolában, s filmforgatási nap keretein belül az idei konstrukcióját is pályára küldi. 

 

Mint beszámoltunk róla, a Ferrari jövő hétre szervez privát tesztet, amelynek keretein belül Carlos Sainz Jr. és Charles Leclerc a 2018-as konstrukcióval gyűjtheti a kilométereket. A maranellóiakhoz hasonlóan az AlphaTauri is privát tesztre készül, amelyen lehetőséget biztosítana a csapat új versenyzőjének, Cunoda Jukinak, illetve Pierre Gaslynak is.

Sajtóértesülések szerint a faenzaiak először január 27–28-án, majd február 23. és 25. között, vagyis összességében öt napot tesztelnek Imolában. Utóbbi teszt a várakozások szerint egy filmforgatási napot is magába foglal, vagyis már február végén pályára gurulhat a 2021-es AlphaTauri, amely a hírek szerint az eddig megszokottnál keskenyebb orrkialakítást fog kapni.

A 2021-es idény előtti teszteket március 12. és 14. között rendezik Bahreinben, ahol a tervek szerint a március 28-i hétvégén veszi kezdetét a 2021-es idény.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
10 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
11 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
13 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
17 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02