F1: újra változik a versenyek kezdési időpontja – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.01.29. 11:47
null
A Magyar Nagydíj 15 órakor rajtol el augusztus 1-jén (Fotó: AFP)
A Formula–1 vezetősége megerősítette a 2021-es versenyek kezdési időpontját. A futamok az előző évekhez képest tíz perccel korábban rajtolnak el.

 

A Formula–1 vezetősége a 2018-as idény előtt tíz perccel eltolta valamennyi verseny kezdési időpontját, illetve egyes nagydíjak rajtját egy órával későbbre tette, így például az európai nagydíjak 14 óra helyett 15 óra 10 perckor startoltak el abban a reményben, hogy a közönség ezáltal nagyobb bepillantást nyerhet a startot megelőző előkészületekbe. Ez azonban nem az elképzelések szerint valósult meg, az irányítók ezért úgy határoztak, újra módosítják a kezdési időpontokat, aminek következményeként minden verseny tíz perccel korábban veszi kezdetét.

Ezen felül megerősítették azon értesüléseket is, melyek szerint kevesebb lesz a csapatok rendelkezésére álló felkészülési idő, hiszen a szabályváltoztatás értelmében a pénteki (Monacóban csütörtöki) edzések egyenként fél órával érnek hamarabb véget, az alakulatok így összességében egy órányi pályaidőt veszítenek.

A 2021-ES VERSENYNAPTÁR
rajt*
Március 28.Bahreini Nagydíj, Szahír17.00
Április 18.Még nincs döntés a névről, San Marino
15.00
Május 2.Még nincs döntés a helyszínről
Május 9.Spanyol Nagydíj, Barcelona*
15.00
Május 23.
Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
15.00
Június 6. Azeri Nagydíj, Baki
14.00
Június 13.
Kanadai Nagydíj, Montreal
20.00
Június 27.Francia Nagydíj, Paul Ricard
15.00
Július 4. Osztrák Nagydíj, Spielberg 15.00
Július 18. Brit Nagydíj, Silverstone 16.00
Augusztus 1. Magyar Nagydíj, Mogyoród 15.00
Augusztus 29. Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps 15.00
Szeptember 5.Holland Nagydíj, Zandvoort
15.00
Szeptember 12. Olasz Nagydíj, Monza 15.00
Szeptember 26.Orosz Nagydíj, Szocsi
14.00
Október 3.Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
14.00
Október 10. Japán Nagydíj, Szuzuka 7.00
Október 24. Amerikai Nagydíj, Austin 21.00
Október 31. Mexikói Nagydíj, Mexikóváros20.00
November 7. Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulo*18.00
November 21.
Ausztrál Nagydíj, Melbourne
7.00
December 5..Szaúd-arábiai Nagydíj, Dzsidda
17.00
December 12. Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi14.00
*: A rajtidőpontok magyar idő szerint értendők
**: szerződéskötés függvénye
Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik