F1: Alonso nem lesz jelen az Alpine bemutatóján

2021.02.26. 18:13
null
Alonso nem lesz jelen a csapatbemutatón (Fotó: Twitter/alo_oficial)
A Formula–1-es Alpine hivatalos közleményben tudatta, hogy február elején kerékpárosedzés közben balesetet szenvedő Fernando Alonso nem lesz jelen a csapat jövő hét keddi autóbemutatóján.

 

Mint beszámoltunk róla, Fernando Alonso február elején kerékpárosedzés közben szenvedett balesetet a svájci utakon, Lugano közelében. A kétszeres világbajnokot állkapocssérüléssel szállították kórházba, ahol korrekciós műtéten is átesett. A spanyol ezt követően további 48 órát töltött el megfigyelés céljából az intézményben, mielőtt kiengedték volna onnan, hogy otthon gyógyuljon tovább.

Alonso nem várt sokat, múlt hétvégén közösségi oldalain már arról posztolt, hogy újra edzésbe állt, azonban a csapat által a hét elején tartott privát teszten csapattársával, Esteban Oconnal ellentétben nem tudott részt venni.

Az Alpine közlése szerint a spanyol a jövő hét kedden esedékes autóbemutatón sem tud megjelenni, igaz, azt már korábban jelezte, hogy a pilóta sérülése nem lesz hatással a visszatérésére, így nagy valószínűség szerint az idény előtti háromnapos bahreini teszten már autóba ülhet.

„Sajnálattal közöljük, hogy Fernando nem lesz jelen a média számára kiírt online eseményen. Az egészségügyi helyzet és az érvényben lévő intézkedések nem teszik lehetővé, hogy kommunikációs és marketingtevékenységeket folytasson, miközben vállalja a kritikus felkészülését az idényre" – állt a csapat közleményében.

Az enstone-iak emellett kiemelték, a két év szünet után visszatérő spanyol versenyző a téli teszt során újra a média rendelkezésére fog állni.

 

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
4 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50