F1: Hamilton sikerei felértékelik a bajnoki címemet – Rosberg

2021.02.15. 13:22
null
Nem volt viszályoktól mentes Rosberg és Hamilton kapcsolata (Fotó: AFP)
A korábbi Formula–1-es pilóta, Nico Rosberg úgy hiszi, hogy korábbi csapattársa, Lewis Hamilton sikerei még inkább felértékelik a 2016-os világbajnoki címét. A német azt is elmondta, szerinte melyik jelenlegi versenyző vehetné fel a harcot a címvédővel.

 

Mint ismert, Nico Rosberg és Lewis Hamilton 2013 és 2016 között alkotott egy párost a Mercedesnél. A két versenyző viszonya korántsem volt idilli, hiszen többször is egymásnak feszültek a pályán és azon kívül is. A Mercedes V6-os érában kezdődő egyeduralmát így sok botrány is övezte a kezdeti években. A párharcban 2014-ben és 2015-ben a brit kerekedett felül, míg mielőtt a német mindent egy lapra fel nem téve elhódította a hőn áhított bajnoki trófeát 2016-ban. Újabb visszavágásra azonban már nem volt lehetőség: Rosberg alig pár héttel a vébécím megnyerése után bejelentette, visszavonul a Formula–1-ből.

A német távozása után Valtteri Bottas érkezett Hamilton mellé, a finn azonban máig nem volt képes arra, amire a német 2016-ban, így a brit sorozatban négy újabb egyéni elsőséget húzott be, amivel utolérte az eddig egyedüliként rekordtartó Michael Schumachert. Hamilton emellett számos csúcsot is átadott a múltnak, s minden idők legsikeresebb versenyzőjeként vághat neki a mostani idénynek.

A visszavonult Rosberg úgy érzi, az ex-csapattárs sikereivel az ő bajnoki címe is felértékelődött az évek során, s nem hiszi, hogy csapaton belül túl jó esélyei lennének Bottasnak arra, hogy megállítsa Hamilton sikerszériáját.

Pontosan tudtam, milyen jó versenyző Lewis, és ami azóta történt, az a külvilág számára is komoly megerősítés kell hogy legyen arról, hogy ő világ legjobbja, aki ráadásul már a bajnoki címek számában is rekorder. Ez csak még inkább felértékeli a sikereimet, főleg, hogy azonos autóban tudtam legyőzni őt" – jelentette ki, és beszélt az idei esélyekről is.

„Lewis hihetetlenül tehetséges, és jelenleg az övé a legjobb autó. Az egyetlen pilóta, aki a közelébe érhet, az Max Verstappen, és talán az új csapattársa, Sergio Pérez, ha a Red Bull jó kocsit ad alájuk. Emellett ott van Bottas is, de minden egyes évvel, amikor nem tudja felvenni a harcot Lewisszal, csökkennek az esélyei, hogy valaha is sikerül felülkerekednie a csapaton belül" – magyarázta a német, majd kitért honfitárása, Sebastian Vettel helyzetére is.

Vettelnek nagy szüksége volt már a váltásra. Negatív spirálba került a Ferrarinál, ami végül elég csúnyán zárult. Örülök, hogy új esélyt kapott, az Aston Martinnál ő lesz a hős, és ünnepelni fogják. Ha jönnek a sikerek, ő is megint a régi lesz, ne feledkezzünk meg róla, hogy még mindig a valaha volt egyik legjobb."

Legfrissebb hírek

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
5 órája

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
8 órája

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49
Ezek is érdekelhetik