F1: újabb istálló kerülhet amerikai befektetők kezébe

2021.02.20. 12:27
null
A Williams után az AlphaTauri vagy az Alfa Romeo is amerikai vállalaté lehet (Fotó: AFP)
Elképzelhető, hogy a Williams után egy másik Formula–1-es csapat is amerikai vállalat tulajdonába kerülhet. Tavo Hellmund, a tőzsdén frissen bejegyzett Sportstek Acquisition Corporation egyik alapítója meg is nevezte a potenciális jelölteket, s azt is elárulta, kit bízna meg csapata irányításával.

 

A múlt héten tőzsdére lépett az amerikai Sportstek Acquisition Corporation nevű befektetőcsoport, az új céljaik között pedig többek között a Formula–1 is szerepel. A vállalat egyik alapítója, Tavo Hellmund kimondottan érdeklődik a sport és azon belül az autóversenyzés királykategóriája iránt, és nemrégiben elárulta, hogy szívesen befektetne az F1-ben vagy akár fel is vásárolná az egyik csapatot.

Az amerikai üzletember – aki versenyzői múlttal is rendelkezik – nemcsak rajong az autósport iránt, korábban az Amerikai Nagydíjnak otthont adó Circuit of the Americas építésébe is befektetett, 2015-ben pedig fontolóra vette, hogy felvásárolja a korábbi csapatot, a Manort, amikor az alakulat igen nagy pénzügyi gondokkal küzdött.

Hellmund az Autoweeknek elárulta, hogy továbbra is érdeklődik az F1-es befektetés iránt, ráadásul azt is megnevezte, hogy kivel dolgozna szívesen együtt, ha valóban átvenné egy csapat üzemeltetését.

„Mióta szögre akasztotta a bukósisakját, Michael Andretti bebizonyította, hogy világklasszis csapattulajdonos. Az F1 egyszerűen jobb lenne vele, efelől kétségem sincs” – mondta az üzletember.

Michael Andretti az 1978-as F1-es világbajnok, Mario Andretti fia. Bár versenyzőként is nagy sikereket ért el, a visszavonulása óta csapatvezetőként is bebizonyította a rátermettségét. Az Andretti Autosport tulajdonosaként négy indycaros bajnoki címet nyert, és ötször diadalmaskodott csapatával az Indy 500-on.

Hellmund egyébként azt is megnevezte, hogy mely F1-es istállókkal kötne üzletet. Az egyik befutó a Red Bull fiókcsapata, az AlphaTauri lehet, ám szóba került a Sauber által irányított Alfa Romeo is. Az olasz márkával kapcsolatban egyébként éppen a múlt héten jelentek meg olyan hírek, melyek szerint hamarosan kivonulhat a Formula–1-ből, és helyette a Formula–E-ben indíthat csapatot a jövőben.

 

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
12 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
13 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
15 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
19 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02