F1: Verstappen nem foglalkozik a mercedeses pletykákkal

2021.02.26. 19:48
null
Verstappen nem foglalkozik a jövőjét érintő híresztelésekkel (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen nem kíván foglalkozni azon pletykákkal, hogy 2022-től a Mercedesnél folytathatja a pályafutását, ha Lewis Hamilton visszavonul.

 

Mint ismert, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton február elején egyéves szerződéshosszabbítást írt alá a Mercedesszel. A kontraktus időtartamának rövidsége sok spekulációt indított el a címvédő jövőjével kapcsolatban, s ezt a csapatfőnök, Toto Wolff nyilatkozatai sem csillapították, hiszen az osztrák többször is elmondta, bár először jelenlegi versenyzőivel fog tárgyalni, a jövőt a fiatalok jelentik, s a williamses George Russell mellett Esteban Ocont is esélyesként nevezte meg az ülésre.

Újabb pletykaáradatot indított el aztán a Red Bull tanácsadójának, Helmut Markónak azon nyilatkozata, melyben kijelentette, Max Verstappen akár már az idei év végén szabadon távozhat a csapattól, ha aktiválódik az egyik teljesítményhez kötött záradék a szerződésében. Ezt később Christian Horner csapatfőnök is megerősítette, s hozzátette, úgy véli, holland versenyzője fog szerepelni a Mercedes kívánságlistájának élén, ha Hamilton a visszavonulás mellett határoz.

Nemrég megszólalt az érintett Verstappen is, aki kijelentette, nem kíván foglalkozni a róla keringő pletykákkal.

Végsősoron fogalmam sincs, hogy mit fog tenni Lewis. Én most kizárólag magamra, illetve az előttem álló idényre összpontosítok. Sikeres akarok lenni. Még nagyon korai szakaszában tartunk az évnek, épp most teljesítettük az első köröket az autóval, szóval nem igazán foglalkozom még ilyen dolgokkal" – osztotta meg a gondolatait.

A Red Bull kedden mutatta be a 2021-es versenygépét, az RB16B-t, amelyet másnap be is járatott Silverstone-ban. A holland csapattársa az azóta Aston Martinná alakuló csapattól elküldött Sergio Pérez lesz az idén.

Legfrissebb hírek

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
53 perce

A Mercedes jelentős fejlesztésekkel készül a Kanadai Nagydíjra

F1
2026.05.15. 09:49

Verstappen szerint a 2027-re tervezett szabályváltozások sem lesznek elegendők

F1
2026.05.11. 13:23

Az Audi F1-es bemutatóautóját láthatták az érdeklődők a Széchenyi István Egyetemen

F1
2026.05.09. 00:23

Jelentős változtatások jönnek a motorszabályokban 2027-ben

F1
2026.05.08. 18:19

A Red Bull felkészül Verstappen távozására is: Piastrit szemelte ki utódnak – sajtóhír

F1
2026.05.07. 15:25

Rossz irányba vitte el, Hamilton távol marad a szimulátortól a Kanadai GP előtt

F1
2026.05.06. 11:45

Elhunyt a legidősebb Formula–1-es pilóta

F1
2026.05.06. 11:26
Ezek is érdekelhetik