F1: vizsgálják a Haast – változhat az autó festése?

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.03.05. 12:44
null
A WADA szerint szabályellenes lehet a 2021-es Haas festése (Fotó: Haas)
Alig egy nappal azt követően, hogy a Haas felfedte a 2021-es F1-es autójának festését, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) bejelentette: vizsgálatot indít, hiszen elképzelhető, hogy az amerikai istállónál szabályt szegtek.

 

A mezőnybőlnyolcadikként leplezte le a Haas a 2021-es autóját, vagyis annak csak a festését, hiszen csupán az előző évben használt konstrukciót öltöztették új színekbe a 2021-es, átmeneti idényre. Az új külső mögött az alakulat új névadó szponzora, az Uralkali áll, amely többek között az istálló egyik versenyzője, Nyikita Mazepin édesapjának a tulajdonában áll.

Az autó így nem meglepő módon az orosz zászló színeiben, azaz fehérben, kékben és pirosban pompázik, azonban ez szabályellenes lehet a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) tavaly decemberi határozatát tekintve. Az orosz doppingügy miatt ugyanis a sportolók sem indulhatnak a hazájuk zászlaja alatt, és nem használhatnak semmilyen olyan szimbólumot, amely a származásukra utal.

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint egyeztettek a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA), ugyanis az ő szabályértelmezésük szerint az orosz színek használata az autón nem tiltott. Igaz, hogy Mazepin nem szerepelhet orosz versenyzőként, és az orosz zászlót sem lengetheti, de a csapata használhatja annak színeit.

Az egyébként a múlt hónapban vált biztossá,hogy az F1-es újoncévére készülő Mazepin – illetve bármely más orosz pilóta, aki az FIA által irányított, világbajnoki státusszal rendelkező sorozatban szerepel – nem versenyezhet orosz zászló alatt, de ha a WADA végül mégis bebizonyítja, hogy az autója jelenlegi festése sem szabályos, talán változtatni kell azon az idény kezdetéig.

 

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Pont került a Sepsi-játékos két éve húzódó doppingügyére

Minden más foci
2026.08.07. 14:45

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50