F1: A Red Bull csak elveszítheti az idei bajnokságot – Wolff

Vágólapra másolva!
2021.04.08. 17:44
null
A Mercedes lehetőségként tekint az új helyzetre (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy hiszi, a Red Bull csak elveszítheti az idei bajnokságot, de ő maga élvezi az üldöző szerepét.

 

Hiába zárult Lewis Hamilton sikerével a 2021-es idénynyitó, hosszú évek után úgy tűnik, a Red Bull már az első versenytől kezdve nagy kihívást jelenthet, ráadásul az eddigiek alapján a „vörös bikák" számítanak az első erőnek. Ezt a tanácsadó, Helmut Marko is megerősítette, és a Honda ügyvezető igazgatója, Jamamoto Maszasi is kijelentette, az osztrák alakulattal együtt úgy hiszik, bizonyos helyszíneken nekik kell győzelmet aratniuk.

Az „ezüstnyilak" is érzik, hogy nehéz év várhat rájuk, a vezető versenymérnök, Andrew Shovlin elmondta, tartanak attól, hogy a soron következő két helyszínen, Imolában és Portimaóban nem lesznek elég gyorsak, s kiemelte, már nem támaszkodhatnak egyetlen korábbi erősségükre sem. Lewis Hamilton eközben arról beszélt, nem tartja kizártnak, hogy a rivális lehagyja őket, míg a csapatfőnök, Toto Wolff nemrég olyan kijelentést tett, miszerint az idei évet a Red Bull csak elveszítheti, miután egyértelmű, hogy jobb autója van, mint a Mercedesnek.

„Nagyon élvezzük a helyzeteta csapaton belül. A Red Bull papíron előttünk áll, talán a csomagja minden részével. Ezt az évet ők csak elveszíthetik, míg mi megnyerhetjük, hiszen amikor tiéd a leggyorsabb kocsi, neked kell megcsinálnod. Nekünk fel kell zárkóznunk, a lehető legjobb formánkat kell hoznunk, és javítanunk kell a teljesítményünkön. De szigorúan véve jelenleg a második erő vagyunk csak" – jelentette ki az osztrák a Motorsport.com-nak, majd kitért arra is, milyen a csapaton belüli hangulat.

„Nagyon élvezzük az üldöző szerepét, hiszen ez új helyzet a számunkra, és lehetőségként tekintünk rá. Nem volt ilyen 2013 óta, és én imádtam azt az évet. Ugyanúgy fel vagyok tüzelve, mint amikor csatlakoztam az alakulathoz. Akkor a Red Bull egyeduralmát éltük, épp úton voltak, hogy megnyerjék a negyedik bajnoki címüket" – emlékezett vissza Wolff.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik