F1: már ketten pályáznak a leköszönő Jean Todt FIA-elnök posztjára

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.04.15. 11:54
null
Jean Todt 2009 óta tölti be az elnöki posztot (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt az év végén leköszön a posztjáról, így decemberben új személy kerül a szövetség élére. Eddig két személy, Mohammed Ben Szulajem, valamint Graham Stoker jelezte, hogy indul az elnökválasztáson.

 

Jean Todt már a harmadik négyéves ciklusát tölti az FIA elnökeként, ami a jelenlegi szabályrendszer szerint a maximum. A francia már tavaly kijelentette, hogy akkor sem kíván tovább maradni, ha a koronavírus-járvány okozta bizonytalan helyzet lehetőséget teremtene a folytatásra, így mindenképpen személycsere lesz a szövetség élén az év végén.

Először egy korábbi raliversenyző, Mohammed Ben Szulajem közölte, hogy jelölteti magát, majd nemrég az FIA jelenlegi alelnöke, Graham Stoker jelezte, hogy indul az elnökválasztáson. Utóbbi 2001-ben csatlakozott a Nemzetközi Automobil-szövetséghez, amikor beválasztották a nemzetközi Sportdöntőbíróságba, aztán 2004-től az Egyesült Királyságot képviselve a Motorsport Világtanács tagja lett, majd 2009-ben az FIA alelnökévé vált, vagyis azóta tölti be ezt a posztot, mióta Todtot először megválasztották.

Stokert a mobilitásért felelős elnökhelyettes, Thierry Willemarck, valamint az FIA szenátusának elnöke, Brian Gibbons is támogatja.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik