F1: megkapta VIP-belépőjét az imolai szerencsehozó macska

KOVÁCS SÁRIKOVÁCS SÁRI
Vágólapra másolva!
2021.04.15. 17:46
A Formula–1 rajongói már jól ismerhetik az imolai pályán lakó szerencsehozó macskát, mellyel akár a most hétvégén megrendezendő futam alatt is találkozhatnak a képernyőn keresztül. A rajongók által Formulinónak nevezett kisállat az idei versenyen már legálisan is mászkálhat majd a paddockban.

Formulino, a Formula–1-es macska a száguldó cirkusz szerelmeseinek segítségével saját Instagram-oldalán jelentette be a hírt:

Végre megérkezett a belépőm! Most már készen állok arra, hogy nézzem a versenyt!” – jelentették be a poszt szövegében.

A nagy népszerűséget egyébként Sebastian Vettel hozta el a macskának, amikor is a tavalyi imolai versenyen a brit Sky Sports riportere figyelmeztette a német pilótát:

„Ő ott mögötted az imolai macska. Itt él a pályán. Jó ha jóban vagy vele, hiszen szerencsét hoz” – jegyezte meg Ted Kravitz sportriporter.

Vettel sajnos ekkor nagy hibát követett el, hiszen válaszában csak annyit mondott, hogy ő nem szereti a cicákat. Igaz azt is hozzátette, hogy talán majd ezt a macskát megkedveli, de sajnos nincs nála semmi, amit enni adhatna neki, bár szerinte jó húsban van a szerencsét hozó állat, így nincs is rá szüksége.


A sértő megjegyzések után el is lopta Vettel szerencséjét, hiszen egy kicsúszás és egy hosszúra nyúlt kerékcsere miatt lemaradt a pontszerzésről. A macska és az interjú összefüggéséről Tom Bellingham csak így nyilatkozott Twitter-bejegyzésében:

Még az imolai macska sem tudná visszahozni Vettel szerencséjét ebben az évben.”


A Mercedes azonban nem hagyta elfutni ezt a lehetőséget a biztos futamgyőzelem érdekében, és sokkal barátságosabban fogadták Formulinót. A címvédő finom falatokkal várta a Mercedes-garázsban a szerencsehozó macskát, aki végül nagy kavarodást eredményezett a 2020-as imolai futamon, de Lewis Hamiltont megjutalmazta kedvességéért.


Formulino személyre szabott, saját képpel ellátott belépőjével ezen a hétvégén gondosan végignézheti, kinek hoz majd szerencsét, és ki lesz az, akit Vettel sorsára juttat. Biztos, ami biztos: jobb, ha figyelnek a pilóták!

Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

Norris vette át a vezetést Monzában, de rendkívül szoros az élmezőny

F1
2025.09.05. 18:01
Ezek is érdekelhetik