F1: Miami jövőre csatlakozik a versenynaptárhoz – hivatalos

H. L., B. Ö. B.H. L., B. Ö. B.
2021.04.18. 12:00
null
Jövőre két versenyhétvégét is rendeznek az Egyesült Államokban (Fotó: AFP)
A Formula–1 vezetősége hivatalosan bejelentette, hogy Miami 2022-ben csatlakozik a versenynaptárhoz, vagyis jövőre két helyszínen is futamot rendeznek az Egyesült Államokban.

 

Évek óta szeretne az Egyesült Államok felé terjeszkedni a Liberty Media, ahogyan az is jó ideje tervben van, hogy egy Miami utcáin rendezett futammal bővüljön a versenynaptár. Korábban már egy lehetséges vonalvezetést is megmutattak a rajongóknak, 2019 végén pedig együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a Liberty Media és a Hard Rock Stadion vezetői.

Csakhogy a városvezetés, sőt, sokan a helyiek közül sincsenek elragadtatva a futamrendezés ötletétől. Legutóbb még a 2020-as versenynaptár összeállításakor – amikor még egyáltalán nem szólt közbe a koronavírus-járvány – vált nyilvánvalóvá, hogy továbbra sem hárult el minden akadály a Liberty Media terve elől, és egy darabig még várat magára a miami viadal.

A napokban aztán fordulat állt be, hiszen a javaslatot addig ellenző Miami Gardens polgármestere, Rodney Harris némileg váratlanul beállt a támogatók közé.

Úgy tűnik, ez döntőnek bizonyult, hiszen felgyorsultak az események, s azt követően, hogy logót váltott az F1 hivatalos oldala a közösségi médiás felületeken – vagyis jobban mondva a jelenlegi logó lett lila színű, ami „Miami színe” –, vasárnap délben megérkezett a hivatalos bejelentés is. A sorozat tízéves megállapodást kötött a Miami Nagydíj szervezőivel, aminek értelmében a mezőny már jövőre a helyszínre látogat.

 

Az új pálya 5.41 kilométer hosszú lesz, tizenkilenc kanyart foglal majd magába, és nem kizárt, hogy összesen három DRS-zóna fogja segíteni a versenyzőket az előzésben. A mezőny a 320 km/h-s sebességet is elérheti a Hard Rock Stadiont, vagyis az NFL-ben szereplő Miami Dolphins otthonát övező nyomvonalon, amely a tizenegyedik F1-es versenyhelyszín lesz az Egyesült Államokban.

A Miami Nagydíjnak otthont adó pálya tervezete (Fotó: Formula–1)
A Miami Nagydíjnak otthont adó pálya tervezete (Fotó: Formula–1)

 

„Örömmel jelentjük be, hogy Formula–1 2022-től Miamiban versenyez. Az Egyesült Államok kulcsfontosságú piacot jelent számunkra, és nagyon lelkesek vagyunk, hogy sikerült növekedést elérnünk ott, amihez hozzájárul majd ez a második verseny is. Szorosan fogunk együtt dolgozni a Hard Rock Stadion csapatával, valamint a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA), hogy az új pálya szenzációs versenyeknek adhasson otthont, illetve azon is, hogy pozitívan és maradandóan tehessen majd hozzá a helyi közösség életéhez is" – olvasható a sorozat ügyvezető igazgatója, Stefano Domenicali közleményében.

Egyelőre kérdéses, milyen hatással lesz az új pálya csatlakozása a versenynaptárra, hiszen már az idén is rekordhosszú a 23 nagydíjból álló idény.

Legfrissebb hírek

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
29 perce

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
14 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
19 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
23 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53