F1: Verstappen készen áll a világbajnoki címre – Horner

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2021.10.13. 11:04
null
Christian Horner szerint Max Verstappen készel áll a vb-címre (Fotó: Getty Images)
Christian Horner, a Formula–1-ben szereplő Red Bull csapatfőnöke szerint versenyzőjük, az egyéni összetettben élen álló Max Verstappen készen áll arra, hogy elhódítsa a világbajnoki trófeát a címvédő és hétszeres vb-győztes Lewis Hamiltontól.
A 47 éves szakember a Sport Bild című német lapnak azt mondta, hosszú évek után először fordul elő, hogy a Mercedesnek nyomás alatt kell teljesítenie.

„Ezt a helyzetet kell nekünk kihasználni” – mondta Horner. A Red Bull a konstruktőrök vb-pontversenyében 36 ponttal lemaradva második a címvédő és sorozatban hétszer bajnok Mercedes mögött.

A 24 éves Verstappen a múlt vasárnapi Török Nagydíjon hatpontos előnyre tett szert Hamiltonnal szemben, aki rekordot jelentő, nyolcadik vb-diadalára hajt.

„Max megtalálta az egyensúlyt, és folyamatosan képes jó teljesítményt nyújtani, mindehhez hozzájön, hogy az elmúlt években egyre tapasztaltabbá vált. Most már készen áll a világbajnoki cím megnyerésére” – jelentette ki Horner.

A Formula-1-es idény jövő hétvégén, az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik a texasi Austinban.

Legfrissebb hírek

F1, Brit Nagydíj, szabadedzés

F1
1 órája

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
17 órája

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
20 órája

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35
Ezek is érdekelhetik