Vettel: Ha nem változik semmi, megszűnhet a Formula–1

MIT/K. B.MIT/K. B.
2021.10.12. 11:01
null
Sebastian Vettelt érdekli a klímaváltozás ellen folytatott küzdelem (Fotó: AFP)
Már gondolkodik a visszavonulása utáni időszakról a négyszeres Formula–1-es világbajnok Sebastian Vettel, aki szerint a klímaváltozás miatt a sportágnak meg kell változnia a jövőben – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

A 34 éves versenyző a Neue Osnabrücker Zeitung című német napilapnak azt mondta, bizonytalan abban, hogy jó döntés lenne-e beszállnia a politikába, de már egy ideje gondolkodik azon, mihez kezd majd az F1 után.

„A legkönnyebb az lenne, ha valamelyik televíziós társaság szakkommentátora lennék, és itt maradnék a Formula–1 közelében. De nem igazán látom magam ebben a szerepkörben” – jelentette ki Vettel, akinek a jövő év végéig szóló szerződése van az Aston Martinnal.

A német versenyző kiemelte, hogy érdekli a klímaváltozás ellen folytatott küzdelem.

„A Formula–1 nem környezetbarát, ez nem is kérdés, de olyan időszakot élünk, amelyben a technológiai fejlődés lehetővé teszi, hogy zöldebbé tegyük a sportágat anélkül, hogy az elveszítse a rá jellemző szenvedélyt és izgalmakat” – véli Vettel, aki szerint már zajlanak egyeztetések arról, hogy a jövő autósportjának változnia kell, és ez nagyon fontos lenne.

„Egyébként nem vagyok optimista. Ha semmi nem változik, akkor az is bekövetkezhet, hogy megszűnik a Formula–1” – közölte a négyszeres világbajnok.

Legfrissebb hírek

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
15 órája

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07
Ezek is érdekelhetik