F1: „Meg kellene lennie a tiszteletnek” – Hamilton az idiótázásról

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.11.05. 15:03
null
Lewis Hamilton szerint a versenyzőknek jobb példát kellene mutatniuk a gyerekek számára (Fotó: DPPI)
Túl sok lett a káromkodás és egymás szidása a csapatrádión, amivel Lewis Hamilton szerint rossz példát mutatnak a Formula–1 fiatalabb rajongóinak. A hétszeres világbajnok felhívta a figyelmet arra, hogy hozzá hasonlóan az ellenfeleinek is néha magukban kellene tartaniuk a véleményüket, amikor egy nem éppen pozitív jelzővel illetnének valakit mérgükben.

 

Az előző, amerikai versenyhétvége egyik emlékezetes pillanata a futam utolsó köreit leszámítva Lewis Hamilton és Max Verstappen világbajnoki csatájában még a pénteki második szabadedzésen történt. A két versenyző kisebb csatába bonyolódott a pályán, aminek a végén Verstappen idiótának nevezte Hamiltont a csapatrádión.

Hasonló üzenetekből sosem volt hiány a Formula–1-ben, az utóbbi években ráadásul tudatosan törekednek arra, hogy a közvetítésekbe több olyan megnyilvánulás kerüljön be a versenyzőktől, ami az aktuális, valós érzelmeiket mutatja. Hamilton azonban úgy véli, a legfiatalabb nézőknek kicsit sem tesz jót, ha azt hallják, hogy a példaképeik Verstappenéhez hasonló jelzőkkel illetik az ellenfeleiket.

„Én már jó ideje itt vagyok, nem ez az első versenyem, és úgy érzem, mindenekelőtt meg kellene lennie a tiszteletnek – szögezte le a hétszeres világbajnok a mexikói hétvége előtti sajtótájákoztatón. – Amikor meghallom, milyen szavak hagyják el a versenyzők száját, belegondolok abba, hogy gyerekek is nézik a versenyeinket, ők pedig felnéznek ránk.”

„Sok rossz dolog hangzik el, ami egyértelműen nem jó a gyerekek számára. Személy szerint én megpróbálok pozitív és nyugodt maradni, és tisztelettel állok a versenyzőkhöz, akikkel éppen csatázok. Ha eszembe is jut egy szó rájuk, nem mondom ki. Számomra ez könnyű, hiszen nevetek egyet és továbblépek” – árulta el Hamilton.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
1 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50