F1: Verstappen az év sportembere lehet a BBC-nél

Vágólapra másolva!
2021.12.08. 10:49
null
Max Verstappenre is lehet szavazni a BBC-nél (Fotó: AFP)
A Formula–1-es világbajnoki címért küzdő Max Verstappen is felkerült arra a hatfős listára, amelyből a BBC olvasói kiválaszthatják az év sportemberét a brit közszolgálati műsorszolgáltató éves díjátadója előtt a nemzetközi kategóriában.

Verstappen a brit Lewis Hamiltonnal csatázik az F1-es bajnoki címért, a hét végi idényzáró előtt azonos pontszámmal állnak, a holland több győzelmének köszönhetően előzi meg angol riválisát.

SZAVAZÁS

Ki lesz a Formula–1-es világbajnok 2021-ben?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A BBC közönségszavazásán aligha indul jó eséllyel, a legutóbbi, Szaúdi Nagydíjon több manőverével is átlépte a sportszerűség határait, két büntetést is kapott, nem csak Nagy-Britanniában kérdőjelezték meg a versenypályán mutatott viselkedését. Ugyanakkor az F1 honlapjának közönségszavazásán a futam legjobbjának választották…

Az F1-es pilóták közül eddig csak ketten érdemelték ki az elismerést, Niki Lauda 1977-ben, míg Sebastian Vettel 2013-ban, a negyedik vb-címe után. Hamilton kétszer lett az év brit sportszemélyisége, 2014-ben és 2020-ban. (Előtte Stirling Moss 1961-ben, Jackie Stewart 1973-ban, Nigel Mansell 1986-ban és 1992-ben, Damon Hill pedig 1994-ben és 1996-ban nyerte el a „fődíjat” a BBC gáláján – az 1964-ben F1-es világbajnok John Surtees 1959-ben gyorsaságimotoros-világbajnokként kapta meg ugyanezt az elismerést.)

A BBC olvasói idén Verstappen mellett Novak Djokovics szerb teniszezőre, Tom Brady amerikai NFL-játékosra, Saul Canelo Álvarez mexikói ökölvívóra, Elaine Thompson-Herah jamaikai sprinterre és Rachael Blackmore ír zsokéra szavazhatnak.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik