F1: visszatér egy rég látott rajtszám a mezőnybe

Vágólapra másolva!
2021.12.14. 12:39
null
Jövőre nem lesz 33-as autó a száguldó cirkuszban (Fotó: AFP)
Legutóbb a saját, állandó rajtszámok 2014-es bevezetésekor járt a mezőnyben, s 2022-ben ismét ott lesz a rajtrácson, mégpedig az egyes rajtszám: a vasárnap este az Abu-dzabi Nagydíjon pályafutása első világbajnoki címét begyűjtő holland, Max Verstappen elárulta, lecseréli eddigi 33-as számát és jövőre pályára viszi a bajnoknak járó számot.

Az egyes rajtszámot eddig mindössze egyetlen idényben, az állandó rajtszámok 2014-es bevezetésekor láthattuk a mezőnyben: akkor a 2013-as bajnok, Sebastian Vettel autóját – szintén egy Red Bullt – díszítette. Azóta viszont Lewis Hamilton minden évben ragaszkodott a 44-es rajtszámhoz, 2016-ban pedig Nico Rosberg visszavonult a bajnoki cím megszerzése után, így nem soha derült ki, lecserélte volna-e a 6-ost.

Most viszont visszatér az 1-es a mezőnybe, miután Verstappen közölte, lecseréli az eddigi 33-as számát.

„Nem is kérdés, hogy használni fogom, hiszen ki tudja, hogy lesz-e még lehetőségem rá. Lehet, hogy ez az egyetlen alkalom az életemben amikor használhatom az egyest, mert soha többet nem leszek világbajnok. Ez a lehető legjobb rajtszám, úgyhogy felrakatom a jövő évi autómra” – jelentette ki Verstappen a racingnews365.com szerint.

A 2022-ES RAJTLISTA
rajtszámnév (nemzetiség)
csapat
motor
44
Lewis HAMILTON (brit)
Mercedes Mercedes
63
George RUSSELL (brit)
Mercedes Mercedes
55Carlos SAINZ Jr. (spanyol) Ferrari Ferrari
16Charles LECLERC (monacói) Ferrari Ferrari
1 Max VERSTAPPEN (holland) Red Bull Red Bull
11 Sergio PÉREZ (mexikói)Red Bull Red Bull
5
Sebastian VETTEL (német) Aston Martin Mercedes
18
Lance STROLL (kanadai)
Aston MartinMercedes
23
Alexander ALBON (thaiföldi)
Williams Mercedes
6
Nicholas LATIFI (kanadai)
Williams Mercedes
14Fernando ALONSO (spanyol)
AlpineRenault
31Esteban OCON (francia)AlpineRenault
22CUNODAJuki(japán)AlphaTauriRed Bull
10Pierre GASLY (francia)AlphaTauriRed Bull
9
Nyikita MAZEPIN (orosz) Haas Ferrari
47
Mick SCHUMACHER (német) Haas Ferrari
3
Daniel RICCIARDO (ausztrál) McLarenMercedes
4Lando NORRIS (brit)McLarenMercedes
77
Valtteri BOTTAS (finn) Alfa Romeo Ferrari
24
CSOU Kuan-jü (kínai)
Alfa RomeoFerrari

 

 

Legfrissebb hírek

Az Audi bejáratta a 2026-os autóját; teljessé vált az F1-es menetrend

F1
2026.01.10. 12:31

Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Képes Sport
2026.01.07. 08:34

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb dolog az F1-ben

F1
2026.01.06. 10:42

A Mercedes és a Williams ismertette az autóbemutatója dátumát; a Cadillac bejelentést tett

F1
2026.01.06. 09:35

Ott leszünk a vb-pótselejtezőn? Yamal nyeri az Aranylabdát? Verstappen az F1 bajnoka? Mi lett volna, ha…

Minden más foci
2025.12.31. 20:03

Meghiúsult címvédések; izgalmas bajnoki harcok; feltörekvő fiatalok – 2025 az autósportban

Egyéb egyéni
2025.12.30. 16:13

F1 2025: „Szeszélyes évszakok” – egy hihetetlen bajnoki harc

F1
2025.12.29. 14:01

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
2025.12.28. 12:30
Ezek is érdekelhetik