NS-klub: A Nemzeti Sport mindig is prioritást élvezett – Baumgartner Zsolt

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2022.01.13. 11:40
null
Baumgartner Zsolt Magyarország mindmáig egyetlen Formula–1-es autóversenyzője
Hazánk első és mindmáig egyetlen Formula–1-es pilótája, Baumgartner Zsolt jó néhányszor szerepelt a Nemzeti Sport címlapján pályafutása során. Kezdve az emlékezetes salzburgringi győzelmével a Formula–Renault Junior kategóriában, folytatva a Formula–3000-rel és az F1-es tesztekkel, de a legemlékezetesebb természetesen mindenki számára az volt, amikor bemutatkozott a száguldó cirkuszban.

 

„Nemcsak nekem, az újságíróknak is nagy sztori volt a bemutatkozásom, sosem felejtem el azt a szombat reggelt, amikor hívtak telefonon, hogy Ralph Firman megsérült, és be kell ugranom az időmérésre, majd utána a versenyre. Nyilván nemcsak a hazai, a nemzetközi média figyelme is azonnal rám irányult, igaz, elsősorban a hazai napilapok tették ki a címlapjukra a sztorit. Persze, a Nemzeti Sport mindig is prioritást élvezett és élvez még ma is, hiszen az egyetlen sportnapilap, ráadásul a kezdetektől végigkövette a pályafutásomat, úgyhogy nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk.”

A kérdésre, hogy elolvasta-e a róla született cikkeket, Baumgartner bevallotta, hogy csak néhányat, hiszen egészen más feladatok kötötték le akkor az idejét, másra kellett fordítani az energiát. De a gyűjtések megvannak ma is, és amikor pakolnak, néha-néha a keze ügyébe kerülnek a róla írt cikkek, mindig arra gondol, a gyermekeinek egyszer talán érdekesek lesznek ezek az írások, talán képet kapnak általuk az édesapjuk pályafutásáról.

Ez azért is jó, mert például a gokartos évekre már ő maga sem emlékszik pontosan – csak az van meg, hogy ki milyen sisakban versenyzett például –, míg a későbbi kategóriák versenyei (a Formula–Ford-időszak a Lechner-csapatnál vagy a Formula–Renault-ban eltöltött viadalok) beégtek az emlékezetébe.

„Visszatérve a legemlékezetesebb címlapra, nagyon jó érzés volt azt olvasni a Nemzeti Sport címlapján hatalmas betűkkel, hogy: Magyar a Formula–1-ben! Egész pályafutásom során erre készültem, és azon a napon ott állt a sportlap első oldalán fehéren-feketén, hogy sikerült!”

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

NS-klub: Kolodzey Tamás ötven éve tudósítja töretlenül az olvasókat

Egyéb egyéni
2025.09.10. 11:20

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43
Ezek is érdekelhetik