F1: a britek nem engedik be Mazepint Silverstone-ba

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2022.03.02. 14:53
null
Mazepin nem indulhat Silverstone-ban (Fotó: AFP)
A Brit Autósport-szövetség az ukrajnai háború miatt nem engedélyezi, hogy Nyikita Mazepin, a Haas istálló orosz versenyzője rajthoz álljon az idei F1-es Brit Nagydíjon.

A szigetország sportági szövetsége ezt szerdán jelentette be, miután a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) kedden közölte, hogy az orosz és a fehérorosz versenyzőket nem zárja ki az általa szervezett sorozatokból, ám a pilóták csak semlegesként, a FIA zászlaja alatt indulhatnak a futamokon.

Az F1-es Brit Nagydíjat július 3-án rendezik Silverstone-ban.

„Az orosz és a fehérorosz szövetség által kiadott licencekkel rendelkező versenyzők és hivatalos személyek nem vehetnek részt semmilyen Nagy-Britanniában sorra kerülő autósport-rendezvényen” – írta közleményében a brit szövetség.

Hozzátette, a döntést a brit kormánnyal, valamint a nemzeti sportági szövetségekkel folytatott konzultáció eredményeként hozta meg, egyoldalú válaszként az Ukrajnában kialakult krízishelyzetre.

A Formula–1-es világbajnoki idény március 20-án kezdődik Bahreinben.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
5 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
8 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
Tegnap, 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02