F1: az FIA pontosította az orosz versenyzőkre vonatkozó előírásokat

B. Ö. B.B. Ö. B.
2022.03.04. 13:23
null
Az FIA ismertette a szabályait, amelyeket az orosz és fehérorosz sportolóknak be kell tartaniuk (Fotó: AFP)
Nyilvánosságra hozta a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) az orosz, illetve fehérorosz sportolókra vonatkozó szabályait. Emellett figyelmeztette a versenyzőket, hogy továbbra is lehetősége van megvonni tőlük a versenyeken való indulás jogát. 

 

Az immár több mint egy hete tartó orosz–ukrán háború számtalan oroszországi sporteseményre és sportolóra volt hatással, ám az autósport azon sportágak közé tartozik, amelyben egyelőre nem érték hatalmas szankciók ezeket a sportolókat. Legalábbis azt tekintve, hogy az FIA keddi ülésén az a döntés született, hogy az orosz, illetve fehérorosz nemzeti csapatok semmilyen, az FIA égisze alá tartozó versenyen nem szerepelhetnek, ellenben a két ország versenyzői igen, amennyiben semleges sportolóként vesznek részt ezeken a versenyeken, és betartják a szövetség békére és politikai semlegességre vonatkozó irányelveit.

Az FIA pénteken aztán nyilvánosságra hozta, hogy pontosan mit szabad és mit nem szabad tenniük ezeknek a sportolóknak. Tilos például az orosz és fehérorosz nemzeti szimbólumokat, színeket, zászlókat nyilvánosan és/vagy a közösségi médiás felületeken használni. Ezek, továbbá az említett országokkal egyértelműen kapcsolatba hozható szövegek sem jelenthetnek meg a versenyzők ruházatán vagy bármilyen személyes tárgyán.

Az orosz és fehérorosz himnusz nem hangozhat az FIA által rendezett eseményeken, továbbá tilosak az FIA érdekeit sértő megjegyzések vagy cselekvések, különösen Oroszország Ukrajna ellen irányuló támadásainak bármilyen támogatása.

„Az FIA továbbra is kiemelten figyeli az ukrajnai eseményeket, és fenntartja a jogot, hogy további lépéseket vagy intézkedéseket tegyen a jövőben, beleértve azokat, amelyek szükségesek a kötelességei teljesítéséhez bármelyik szankciórendszer vagy az FIA szerződései alapján” – olvasható a közleményben.

A szövetség emellett figyelmeztette a versenyzőket, hogy továbbra is lehetősége van megtagadni tőlük a versenyeken való indulást. A két ország zászlaja alatt induló pilótáknak alá kell írniuk egy kötelezettségvállalási dokumentumokat, amelyben ezt elfogadják, és vállalják, hogy eleget tesznek az FIA további utasításainak is.

Az egyébként, hogy ez hatással lesz-e egyáltalán a Brit Nagydíjról máris kitiltott Nyikita Mazepinre, kérdéses, ugyanis egyre inkább úgy tűnik, az orosz versenyző nem lesz tagja a F1-es mezőnynek ebben a szezonban. A legfrissebb hírek szerint Mazepint a Haas teszt- és tartalék versenyzője, Pietro Fittipaldi váltja az amerikai istállónál.

Legfrissebb hírek

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
16 órája

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
17 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
19 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
19 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
22 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10