F1: Domenicali szerint a Ferrari szereplése jó hatással lesz a jegyértékesítésre

2022.03.22. 10:48
null
Domenicali (középen) szerint a Ferrari szereplése jó hatással lesz a jegyértékesítésre (Fotó: AFP)
Stefano Domenicali, a Formula–1-es világbajnokság elnök-vezérigazgatója szerint a Ferrari bahreini nyitó futamon aratott kettős győzelme jó hatással lesz a versenysorozatra és a jegyértékesítésre is.

A maranellói istálló a most vasárnap is diadalmaskodó monacói Charles Leclerc révén 2019 szeptemberében aratta eddigi utolsó futamgyőzelmét, vb-idényt kettős sikerrel pedig előzőleg 2010-ben kezdett. A Formula–1 történetének legsikeresebb csapata az elmúlt két és fél évben nem kényeztette el szurkolóit, akiknek 45 nagydíjat kellett várniuk az újabb győzelemre.

Az idén bevezetett átfogó szabálymódosításoknak megfelelően megépített új versenyautók közül viszont már a teszteken is úgy tűnt, hogy a Ferrarié az egyik legjobb, a bahreini nyitó hétvége pedig ezt erősítette meg.

„Az, hogy a Ferrari újra versenyképes, mindenkinek jó, és biztos vagyok benne, hogy a jegyeladásra is pozitív hatással lesz. Imolában például hatalmas közönségre számítok, mint a régi szép időkben” – nyilatkozta Domenicali, aki 2008 és 2014 között a Ferrari csapatfőnöke volt.

Imolában az idei negyedik versenyhétvégét rendezik majd a Ferrari alapítójáról és fiáról, Enzóról és Dinóról elnevezett versenypályán, a futam pedig Monza mellett a másik hazai viadala lesz a maranellói alakulatnak, amely 2008 óta nem nyert vb-címet. A Ferrari eddigi utolsó egyéni vb-győztese 2007-ben a finn Kimi Räikkönen volt, egy évvel később az istálló a konstruktőrök versenyében hódította el a trófeát.

A vb a hétvégén Szaúd-Arábiában, a dzsiddai pályán folytatódik

Legfrissebb hírek

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
2 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
22 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
23 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35