FIA: lelőtte magát a korábbi elnök, miután megtudta, hogy rákos

CS. M.CS. M.
2022.03.29. 21:07
null
Max Mosley 2021-ben hunyt el (Fotó: Getty Images)
Tavaly májusban beszámoltunk róla, hogy életének 82. évében elhunyt Max Mosley, egykori brit autóversenyző, a March Formula–1-es istállójának alapítója és csapatfőnöke, valamint 1993 és 2009 között a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke. Halálának oka akkor még nem volt ismert, mostanra azonban befejeződött a rendőrségi nyomozás, s kiderült: öngyilkosság történt.

 

Max Mosley 1969-ban többedmagával megalapította a March-istállót, amelynek jogi képviselője is lett, sőt 1978-ban már az F1-es konstruktőrök jogi tanácsadójaként dolgozott. Közreműködött az első Concorde-szerződés létrehozásában, amely a konstruktőrök (FOCA) és a nemzetközi szövetségnek az autósport felügyeletére létrehozott alszövetsége (FISA) közötti háborúskodás lezárásának első lépéseként volt tekinthető 1981-ben.

Az FIA elnökévé 1993-ban választották meg, s 2009-ig összesen négy ciklust töltött a szervezet élén, majd Jean Todt váltotta. Irányítása alatt az FIA rengeteg biztonsági intézkedést vezetett be, s ezek később a közúti autózás biztonságosabbá válásához is hozzájárultak.

Halálhíre 2021 májusában érkezett, de a rendőrségi nyomozás csak most fejeződött be, s kiderült, hogy Mosleynál tavaly rákos, gyógyíthatatlan megbetegedést diagnosztizáltak, ő pedig ennek tudatában lelőtte magát. Arra is fény derült, hogy hagyott maga után búcsúlevelet, ami fényt derített a körülményekre.

Legfrissebb hírek

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18

Verstappen versenye a túlélésről szólt, de dobogóra állt a Magyar Nagydíjon

F1
2026.07.26. 20:44

Antonelli 50 pont előnnyel megy nyári szünetre, de nehéz folytatásra számít

F1
2026.07.26. 20:19

Hamilton a Ferrari taktikáját és a saját teljesítményét is kritizálta a Magyar Nagydíj után

F1
2026.07.26. 19:25

„Úgy csatázott Alonsóval az utolsó helyért, mintha bajnoki címért harcoltak volna” – Piastri beszólt Sainznak

F1
2026.07.26. 19:00

Malajzia rendezi az idei Bahreini Nagydíjat – hivatalos

F1
2026.07.26. 12:58

„Gumi helyett az autó kopik” – Verstappen már túl van a kétségbeesésen

F1
2026.07.25. 21:01

Antonelli is rajtbüntetést kapott a hungaroringi időmérő után – hivatalos

F1
2026.07.25. 19:39