F1: Helmut Marko szerint minden rivális a Ferrarihoz méri magát

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.04.20. 11:20
null
Helmut Marko szerint minden rivális a Ferrarihoz méri magát (Fotó: AFP)
Helmut Marko, a Red Bull motorsportért felelős igazgatója szerint a Formula–1-ben a Ferrari istálló az új mérce, minden ellenfél az olaszokhoz méri saját magát – írja az MTI.


A szakember a hétvégi Emilia romagna-i Nagydíj helyszínén, Imolában beszélt erről, kiemelve, hogy egyelőre semmilyen szempontból nem tűnik utolérhetőnek a konstruktőrök és a versenyzők világbajnoki pontversenyében is élen álló alakulat. Egyéniben Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője vezet 34 pontos előnnyel, míg a csapatok között a maranellóiak a második Mercedest 39 ponttal előzik.

„A Ferrari minden pályán, bármelyik gumin, mindenféle időjárási körülmények között jó” – hangsúlyozta Helmut Marko szerdán a Sport Bild magazinnak nyilatkozva.

A Ferrari egyik hazai futamának számító Emilia romagna-i Nagydíj az első lesz az idén, amelyen sprintfutamot is rendeznek.

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
8 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
Tegnap, 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
Tegnap, 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik