Mercedes: a csapatfőnök szerint Hamilton még több évig az F1-ben marad

MTI, N. T.MTI, N. T.
2022.04.09. 14:22
null
Toto Wolff szerint Lewis Hamilton még évekig marad az F1-ben (Fotó: AFP)
Toto Wolff, a Formula–1-es Mercedes istálló csapatfőnöke szerint a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton még évekig ott lesz az F1-ben annak ellenére, hogy a mostani idény nehezen indul a számára.

A 37 éves brit pilóta két futam után már 29 pontos hátrányban van az éllovas Charles Leclerc-hez (Ferrari) képest, s a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon is csak az 5. helyről rajtolhat.

Wolff a PA hírügynökségnek adott interjújában arra a kérdésre, hogy a gyengélkedő Mercedes vajon idejekorán „nyugdíjba” küldi-e Hamiltont, határozott nemmel válaszolt.

„Csak akkor tudsz elsétálni, ha már nem szereted, amit csinálsz, Lewis azonban imádja ezt” – fogalmazott az osztrák sportvezető.

„A negyvenéves Fernando Alonso még három évig folytatni akarja. Manapság a sportolók már sokkal jobban törődnek magukkal, mint korábban, több tudás is áll a rendelkezésükre az egészség, a táplálkozás, az orvostudomány terén, Lewis pedig fantasztikus állapotban van. Az életstílusa most rendkívül fegyelmezett és még néhány évig itt lesz” – tette hozzá Wolff.

Szerinte a mostani helyzet kihívás lehet Hamilton számára, része lehet a Mercedes újbóli felemelkedésének. Az istálló uralta a mezőnyt 2014 óta, az előző nyolc konstruktőri vb-cím az övé lett, az új szabályokkal azonban – egyelőre – nehezen birkózik. A csapatfőnök elárulta, hogy nem sokat alszik, egyfolytában azon gondolkodik, mi lehet a megoldás a jelenlegi helyzetben.

„Hogy harcolni fogunk-e ismét a vb-címért? Matematikailag nézve szerintem nem, túl lassúak vagyunk. Ez egy figyelmeztetés, ennek nem szabad egy hosszú távú, lefelé vezető spirálnak lennie. Ezért is kell most reagálnunk, elsősorban nem az időeredményben, hanem mentálisan” – fogalmazott Wolff.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
6 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
8 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
8 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
11 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35