F1: a Red Bull emelne a költséglimiten, az Alpine nem támogatja

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.05.25. 11:25
null
A Red Bull tényleg mások miatt aggódik? Az Alpine szerint nem (Fotó: AFP)
Christian Horner, az F1-ben szereplő Red Bull-istálló csapatfőnöke attól tart, hogy néhány kis csapatnak az idény vége felé versenyeket kell kihagynia, mert a költségvetése túlcsordul a 140 millió dolláros plafonon.

 

Az FIA azért vezette be a résztvevők fejlesztésekre és üzemeltetésre használható költségvetésének limitjét, hogy korlátot szabjon a nagy csapatok költekezésének, és egyenlőbb feltételeket teremtsen. Horner szerint azonban nem számoltak az üzemanyagok és az általános rezsi költségeinek növekedésével, ami bajba sodorhat több alakulatot.

„Az FIA-nak sürgősen számításba kell vennie az infláció hatását. Ha nem teszi, hét istálló is lemaradhat az idény utolsó négy versenyéről – mondta Horner. Az infláció főleg a középcsapatokat sújtja hátrányosan, az év második felében még magasabbak lehetnek a költségek.”

A költségvetési korlátot átlépő gárdák büntetést kockáztatnak, és bár Horner látszólag a kis csapatok miatt aggódik, egyesek szerint a Red Bull esetleges túlköltekezése miatt akarja elérni, hogy emeljék meg a 140 millió dolláros keretet.

Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke úgy véli, mindannyiuknak készen kell állnia az inflációra, nem támogatja Horner törekvéseit.

„Az idény megtervezése azzal kezdődött, hogy összeállítottuk a költségvetést, és számoltunk az inflációval is, hogy ne érjen minket meglepetés. A legtöbb csapat így tervez, és ha mi meg tudjuk oldani, a többieknek sem lehet gondjuk ezzel – mondta Szafnauer. – Rugalmasnak kell lenni, ami az F1-ben azért elvárható. Ha egy istálló húszmillió dollárt szán a fejlesztésekre, és hárommillióval megnő a fuvarköltség, majd csak 17-ből fejleszt. Aki erre nem hajlandó, az FIA-hoz megy, panaszkodik, hogy emeljék meg a költségkeretet.”

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója sajátos módján csatlakozott a vitához: „A Ferrari aggódhat a költségvetési limit miatt, mert Carlos Sainz nem várt tempóban töri az autókat, és ez sok plusz kiadással jár.”

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
3 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
7 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik