F1: így lehet már vasárnap este világbajnok Max Verstappen

2022.09.28. 14:06
null
Verstappen már a hétvégén világbajnok lehet (Fotó: AFP)
Nem feltétlenül úgy kezdődött az idei Formula–1-es világbajnokság, hogy Max Verstappen már hat futammal a vége előtt megvédheti címét és Szingapúrban a második egyéni világbajnokságát ünnepelheti, mégis a Ferrari elmúlt futamokon mutatott eredményei után most akár ez is megtörténhet. Mutatjuk, hogy minek kell teljesülnie ehhez Szingapúrban.

A Red Bull versenyzője jelenleg pályafutása rekordját jelentő ötös győzelmi sorozatnál tart, s 116 pont az előnye a második Charles Leclerc előtt, 125 a csapattársa, Sergio Pérez előtt, s elméletileg még George Russellnek is van matematikai esélye a vb-címre, hiszen 132 pont a hátránya.

Szingapúr után öt verseny lesz hátra az idényből, amelyeken maximum 138 pont szerezhető – 26 pont jár egy győzelemért a leggyorsabb körért járó egy ponttal együtt, s további nyolc pont gyűjthető még a braziliai sprintfutam megnyerésért.

Vagyis: Verstappennek hattal több pontot kell szereznie Russellnél, 13-mal többet, mint Pérez, és 22-vel többet mint Leclerc. Azaz: Verstappennek mindenképpen meg kell nyernie a versenyt, ráadásul Leclerc és a Ferrari még az elmúlt futamokon látottnál is rosszabb versenyt kell produkálnia, s közben Péreznek nem szabad a dobogón zárnia.

Verstappen két esetben lehet világbajnok már ezen a hétvégén, s mindkét esethez meg kell nyernie a vasárnap, magyar idő szerint vasárnap 14.00 órakor rajtoló versenyt Szingapúrban.

Verstappen világbajnok lehet, ha:

• megnyeri a futamot, de nem az övé a leggyorsabb kör (25 pont), és Leclerc maximum kilencedik lehet (2 pont), Pérez pedig maximum a negyedik leggyorsabb kör nélkül (12 pont), vagy maximum ötödik a leggyorsabb körrel (11) pont.

• megnyeri a futamot, és az övé a leggyorsabb kör (26 pont), és Leclerc maximum nyolcadik lehet (4 pont), Pérez pedig maximum a negyedik (12 pont).

Bármilyen más esetben elmarad a hétvégén a világbajnok-avatás.

A sportág 1950 óta íródó történelme során mindössze két alkalommal fordult elő, hogy valaki öt vagy több versennyel az idény vége előtt megnyerte volna az egyéni világbajnoki címet: Michael Schumacher 2002-ben hat futammal a vége előtt szerezte meg 5. világbajnoki címét, míg egy évtizeddel korábban, 1992-ben Nigel Mansell öt versennyel a vége előtt – éppen a Magyar Nagydíjon – biztosította be egyetlen vb-címét.

Legfrissebb hírek

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
1 órája

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
4 órája

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
Tegnap, 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49
Ezek is érdekelhetik