F1: Ricciardo visszatért a Red Bullhoz – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.11.23. 15:02
null
A mosolya nem változott (Fotó: redbullracing.com)
Szerdán kora délután hivatalossá vált, hogy a nyolcszoros Formula–1-es futamgyőztes Daniel Ricciardo visszatér a Red Bull Racing istállóhoz, miután a csapat arról hivatalos honlapján beszámolt.

A 33 éves ausztrál 2014 és 2018 között már szerepelt a Red Bullnál, hét versenyt tudott megnyerni a csapatnál, s kétszer végzett a világbajnoki harmadik helyen, mielőtt a Renault-hoz igazolt volna, amelynél két évet töltött, majd a tavalyi idényt már a McLarennél kezdte, és az előző évi Olasz Nagydíjat meg tudta nyerni.

„Ez lehet a világ legrosszabbul kezelt titka, de a pletyka valóra válik: Daniel Riccardo hazatér és újra a csapatunk tagja lesz mint harmadik számú versenyző 2023-ban” – kezdődik az istálló közleménye, amely hangsúlyozza, az ausztrál versenyző fő feladata a csapatnál a tesztelés lesz, és szimulátorral is segíti majd a Red Bullt.

„Igazán izgatottan várom, hogy 2023-ban harmadik versenyzőként segítsem a csapatot. Rengeteg emlék köt ide, és már csak azért is megérte visszatérni, ahogy dr. Marko, Christian Horner és a többi csapattagok fogadtak” – idézi a csapat közleménye Ricciardót.

 

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
1 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
5 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik