F1: Karrierem egyik fénypontja az volt, amikor Fernando és Lewis tesztpilótája voltam – De la Rosa

2022.12.27. 12:13
null
Pedro de la Rosa szívesen emlékezett vissza a 2007-es esztendejére (Fotó: Getty Images)
Pedro de la Rosa egy spanyol újságnak kifejtette, mekkora élményt jelentett neki a 2007-es Formula–1-es idény, amikor együtt dolgozhatott Fernando Alonsóval és Lewis Hamiltonnal a McLarennél.


Pedro de la Rosa
az AS spanyol napilapnak nyilatkozott, amelyben elmondta, mekkora élményt jelentett neki, amikor 2007-ben a McLaren-Mercedes tesztpilótája lehetett a kétszeres címvédő Fernando Alonso és az újonc Lewis Hamilton mögött.

„Mindig boldogan dolgoztam velük. Az egyik kedvenc élményem karrierem során az volt, amikor két-három napra tesztelni mentünk Bahreinbe. A teszten mindkét autót vezethettem, délelőtt Fernandóét, délután Lewisét. Délelőtt az egyikükkel hasonlíthattam össze magam, délután pedig a másikkal. Hihetetlen volt látni a telemetriás adataikat, hogy a hosszabb etapokon meg tudtam-e közelíteni őket, vagy sem. Ráadásul ez az egyik kedvenc pályám volt, mert még mindig én tartom ott a pályacsúcsot. Tudtam, hogy különleges versenyzők, és nem tévedtem ebben.

Nem minden F1-be érkező pilóta különleges, nehéz őket besorolni. Mindannyian nyernek valamelyik kategóriában, F2-ben, F3-ban, de a realitás csak akkor válik egyértelművé, amikor ilyen «óriásokkal» harcolsz. 2007 előtt azon kevesek egyike voltam az apjával, Anthonyval együtt, akik tudták, hogy Lewis különleges lesz. Teszteltem vele, régóta ismertem, voltunk együtt szimulátorban is, és mindig mondtam a McLarennek, hogy kivételes képességű versenyző.” – nyilatkozta De la Rosa.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
11 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50