F1: Mick Schumacher a Mercedes tartalék versenyzője lett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.12.15. 13:09
null
Schumacher a Mercedesnél folytatja (Fotó: AFP)
Kikerült a Ferrari versenyzőakadémiájáról és a Mercedes Formula–1-es csapatának tartalék pilótája lett Mick Schumacher, a legendás hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia.

A német istálló csütörtöki bejelentése szerint a 23 éves versenyzővel a következő idényre kötöttek szerződést, így Schumacher minden versenyhétvégére elutazik majd és szükség esetén helyettesíteni tudja a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamiltont vagy George Russellt. Schumacher édesapja a 2006-os első visszavonulását követően 2010-ben a Mercedes színeiben tért vissza az F1-be, és egészen 2012 végéig versenyzőként segítette a gyári csapat munkáját.

„Mick tehetséges, nagy munkabírású versenyző, aki nyugodt és megfelelő hozzáállású, mindemellett éhes a tanulásra és a fejlődésre” – kommentálta a bejelentést Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.

A Ferrari szintén csütörtökön, néhány órával a Mercedes közleménye előtt jelentette be, hogy megszakítja a négy éve tartó együttműködést Schumacherrel, aki az elmúlt két idényben az egyesült államokbeli Haas istálló színeiben versenyzett a Formula–1-ben. A 2020-as F2-es bajnok eddig 43 F1-es futamon indult, összesen 12 vb-pontot szerzett, legjobb eredménye egy hatodik hely volt.

A Haas a mostani szezon végén jelentette be, hogy nem hosszabbít Schumacherrel, akinek a helyére honfitársát, a rutinos Nico Hülkenberget szerződtette 2023-ra.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik