F1: elsőként a Haas mutatta meg, hogyan néz ki a 2023-as autója – képek

2023.01.31. 15:17
null
Megérkezett a VF23, a Haas 2023-as autója (Fotók: Twitter/Haas)
Megmutatta 2023-as autójának festését a Haas Formula–1-es csapata. Az új névadó szponzor érkezésével új korszak kezdődik meg az istálló életében, amely a VF23-as kinézetésre is hatással van.

 

Jóval nyugodtabb körülmények között készülhetnek az új szezonra a Haasnál, mint egy évvel korábban, amikor megváltak a főszponzoruktól és versenyzőt is cseréltek nem sokkal az idénykezdet előtt. Igaz, némileg ezúttal is változott a pilótafelállásuk, ugyanis két év után elköszöntek Mick Schumachertől.

A német pilótát honfitársa, a Formula–1-be három idény után visszatérő Nico Hülkenberg váltja, aki tartalék versenyzőként az utóbbi években is közel maradt a sportághoz, sőt, tavaly az első két versenyhétvégén a koronavírusos Sebastian Vettelt pótolva részt is vett. Csapattársa az istálló színeiben immár hatodik szezonját megkezdő Kevin Magnussen lesz, akinek nevéhez fűződik a Haas eddigi egyetlen pole pozíciója.

Nem mindennapi tettet hajtott ugyanis végre a dán 2022-ben, amikor megnyerte az esős körülmények között rendezett interlagosi időmérőt, s az első rajtkockából vághatott neki a sprintfutamnak Brazíliában. Magnussen ezzel az egyetlen versenyző volt tavaly, aki a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes versenyzőin kívül kvalifikációt nyert.


A királykategória csapatai közül a Haas egyébként elsőként leplezte le 2023-as autóját, vagyis egész pontosan annak festését. A valódi négykerekűt vélhetően csak február végén, a bahreini téli teszten láthatjuk először.

Az amerikai istálló 2022-ben főszponzor nélkül teljesítette a szezont, ám az új idényre sikerült új támogatót találnia. A főszponzor – amely érkezésével hivatalos MoneyGram Haas F1 Teamre változott a csapat neve is – egy digitális pénzügyi vállalat, az érkezése pedig a 2023-as autó design-jára is nagy hatással volt. A VF23-as nevet kapó gépen ugyanis a fekete szín dominál, ami elődjeinél jóval kevésbé volt jellemző.

 

Az autóbemutatók sorát a Red Bull folytatja február 3-án. A címvédő New Yorkban leplezni le az új idényre tervezett gépét, vagy legalábbis annak festését.

A 2023-AS RAJTLISTA ÉS BEMUTATÓK
csapatnév (nemzetiség)rajtszám
motorbemutató
RED BULL
Max VERSTAPPEN (holland)1Honda RBPT
február 3.
Sergio PÉREZ (mexikói)11
MERCEDESLewis HAMILTON (brit) 44Mercedesfebruár 15.
George RUSSELL (brit)63
FERRARICarlos SAINZ Jr. (spanyol) 55Ferrarifebruár 14.
Charles LECLERC (monacói)16
ASTON MARTIN
Fernando ALONSO (spanyol)14Mercedesfebruár 13.
Lance STROLL (kanadai)18
WILLIAMS
Alexander ALBON (thaiföldi)
23Mercedesfebruár 6.
Logan SARGEANT (amerikai)
2
ALPINE
Pierre GASLY (francia)10Renaultfebruár 16.
Esteban OCON (francia)31
ALPHATAURI
CUNODA Juki (japán)22Honda RBPTfebruár 11.
Nyck DE VRIES (holland)
21
HAAS
Kevin MAGNUSSEN (dán)20FerrariElsőként a Haas mutatta meg, hogyan néz ki a 2023-as autója
Nico HÜLKENBERG (német)
27
MCLAREN
Lando NORRIS (brit)4Mercedesfebruár 13.
Oscar PIASTRI (ausztrál)
81
ALFA ROMEO
Valtteri BOTTAS (finn)77Ferrarifebruár 7.
CSOU Kuan-jü (kínai)24

 

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
13 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
15 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
15 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
18 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35