F1: nem pótolják a Kínai Nagydíjat – hivatalos

H. L.H. L.
2023.01.17. 14:09
null
Sorozatban negyedik éve nem rendez versenyt Sanghaj (Fotó: AFP)
A Formula–1 vezetősége hivatalos közleményben erősítette meg, hogy nem pótolja a Kínai Nagydíjat, aminek értelmében az eredetileg tervezett 24 helyett 23 nagydíjat rendez meg a 2023-as idényben.

 

 

December elején vált biztossá, hogy Kína 2023-ban sem tudja fogadni a Formula–1 mezőnyét a koronavírussal kapcsolatban érvényben lévő szigorú szabályozások okán.

A sorozat vezetősége akkor még úgy nyilatkozott, dolgozik azon, hogy más helyszínnel pótolja a versenynaptárban eredetileg szereplő Sanghajt, ám kedden rövid közleményben tudatta, nem helyettesíti a törölt futamhétvégét, valamint a már bejelentett nagydíjak időpontján sem módosít.

Mindez azt jelenti, hogy a március 5-én Bahreinben rajtoló bajnokságban mindössze három versenyhétvége után következik egy négyhetes szünet, hiszen az Ausztrál Nagydíjat április 2-án, míg az Azerit április 30-án bonyolítják le.

Noha a kínai futam törlésével 24-ről 23-ra csökkent a Grand Prix-k száma, a 2023-as idény így is rekordhosszúnak ígérkezik.

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18