F1: volt főnöke szerint Schumacher jó helyen van a Mercedesnél

2023.01.20. 13:49
null
Mick Schumacher csak tartalék versenyzői szerep jutott a 2023-as szezonra (Fotó: AFP)
Bár nagy valószínűséggel nem láthatjuk Formula–1-es futamon indulni Mick Schumachert 2023-ban, Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke szerint a Mercedes új tartalék versenyzőjének van esélye a visszatérésére.

 

Jelenleg úgy tűnik, hogy két évig tartott a Formula–1-es álom Mick Schumacher számára, az előző idény végén lejárt szerződését ugyanis nem újította meg a Haas. A 23 éves versenyző más istállótól sem kapott ülést a 2023-as szezonra, ám így is gyakran feltűnik majd a paddockban a Mercedes tartalék versenyzőjeként.

Korábbi főnöke a Formula–E 2021-es világbajnokát és az AlphaTaurival első teljes idényére készülő Nyck de Vriest hozta fel példaként Schumacher esetleges visszatérésével kapcsolatban.

„Úgy gondolom, Mick jó helyzetben van a Mercedesnél, amelynek több partnercsapata is van – vélekedik Günther Steiner. – De Vriesnek is sikerült a williamses beugrása után állandó üléshez jutnia az AlphaTaurinál. Remélem, egyik versenyzővel sem történik olyan, ami miatt ne tudna vezetni, de ha mégis így lesz, Mick beugorhat a helyére.”

A Haas csapatfőnöke a német RTL-nek adott interjúban Schumacher távozásáról és kettejük kapcsolatáról is beszélt.

„Még mindig szoktunk beszélni, hiszen történnek ilyenek az életben. Gyakran kell továbblépnünk, de ez nem azt jelenti, hogy haragban váltunk volna el. Mind a ketten nyílt lapokkal játszottunk, és ennek köszönhetően továbbra is szóba tudunk állni egymással” – mondta Steiner.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
11 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
12 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
12 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
15 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35