F1: az AlphaTauri is felfedte, hogyan néz ki a 2023-as autója

B. Ö. B.B. Ö. B.
2023.02.12. 00:00
null
A kék és a fehér szín mellett idén némi piros is lesz az AlphaTauri autóin (Fotó: Twitter/AlphaTauri)
Bár az AlphaTauri versenyzői napok óta New Yorkban tartózkodnak, az istállónál nem szerveztek autóbemutatót, csupán egy videóban és néhány számítógépes grafikán mutatták meg, milyen festéssel vágnak neki a 2023-as idénynek.

 

Akárcsak bő egy héttel korábban a Red Bull, az AlphaTauri is New Yorkban leplezte le a 2023-as autójának festését. A nagyszabású show helyett azonban a kiscsapat idén is csak egy időzített videóval készült, amelyet közép-európai idő szerint késő este mutatott be a hivatalos YouTube-oldalán.

A videóban ezúttal is nagy szerepet kapott a Red Bull divatmárkája, amelyről a nevét is kapta az AlphaTauri néhány évvel ezelőtt. A mindössze bő két perces kisfilmben természetesen feltűnnek az istálló versenyzői is, akik a videó legvégén néhány próbababa előtt pózolva fedik fel az idei konstrukcióit, vagyis annak csupán a festését.


Ami a színeket illeti, az AT04-es nem különösebben tér el az elődjénél, csupán itt-ott megjelenik rajta a piros szín, ami az Alfa Romeótól érkező új szponzorhoz, az Orlenhez köthető. Az AlphaTauri által közölt képeken egyébként olyannyira nem jelenik meg a valós autó, hogy mindössze néhány, számítógéppel megszerkesztett grafikán tekinthető meg az új modell dizájnja.


A csapat rutinosabb versenyzője, Pierre Gasly idén már az Alpine-nál versenyez, így a harmadik F1-es szezonját megkezdő Cunoda Juki vág neki tapasztaltabb versenyzőként az új idénynek. A japán pilóta csapattársa Nyck de Vries lesz, aki bár egy futamon már részt vett a királykategóriában, valójában a mezőny egyik újoncaként bizonyíthat idén.

De Vries 2019-ben megnyerte a Formula–2-es bajnoki címet, két évvel később pedig világbajnok lett a Formula–E-ben. Tavaly tesztelhette az Aston Martin, a Mercedes és a Williams autóját is – utóbbival végül részt vehetett az Olasz Nagydíjon, miután a brit istálló versenyzője, Alexander Albon vakbélgyulladás miatt kihagyni kényszerült szinte a teljes versenyhétvégét.

Február 13-án két csapat is leleplezi a 2023-as autóját. Aznap a McLaren és az Aston Martin mutatja meg új modelljét a nagyvilágnak.

A 2023-AS RAJTLISTA ÉS BEMUTATÓK
csapatnév (nemzetiség)rajtszám
motorbemutató
RED BULL
Max VERSTAPPEN (holland)1Honda RBPT
Az „új” külső leleplezése és nagy bejelentés a Red Bull bemutatóján
Sergio PÉREZ (mexikói)11
MERCEDESLewis HAMILTON (brit) 44Mercedesfebruár 15.
George RUSSELL (brit)63
FERRARICarlos SAINZ Jr. (spanyol) 55Ferrarifebruár 14.
Charles LECLERC (monacói)16
ASTON MARTIN
Fernando ALONSO (spanyol)14Mercedesfebruár 13.
Lance STROLL (kanadai)18
WILLIAMS
Alexander ALBON (thaiföldi)
23MercedesÚj szponzor, megújult külső – így fog kinézni a 2023-as Williams
Logan SARGEANT (amerikai)
2
ALPINE
Pierre GASLY (francia)10Renaultfebruár 16.
Esteban OCON (francia)31
ALPHATAURI
CUNODA Juki (japán)22Honda RBPTAz AlphaTauri is felfedte, hogyan néz ki a 2023-as autója
Nyck DE VRIES (holland)
21
HAAS
Kevin MAGNUSSEN (dán)20FerrariElsőként a Haas mutatta meg, hogyan néz ki a 2023-as autója
Nico HÜLKENBERG (német)
27
MCLAREN
Lando NORRIS (brit)4Mercedesfebruár 13.
Oscar PIASTRI (ausztrál)
81
ALFA ROMEO
Valtteri BOTTAS (finn)77FerrariÍme, a C43-as, az Alfa Romeo új autója

 

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
12 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
13 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
14 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
17 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35