F1: a pilóták javaslatára csökkenhet az edzések száma

2023.03.30. 12:40
null
A pilóták javaslatára csökkenhet az edzések száma az F1-ben (Fotó: Getty Images)
A pilóták javaslatára hamarosan csökkenhet az edzések száma a Formula–1-es futamok előtt.

 

„Semmi szükség három szabadedzésre. Egy vagy legfeljebb két tréning bőven elég nekünk” – jelentette ki George Russell, a Mercedes pilótája a hétvégi Ausztrál Nagydíj előtt.

„Nem gondolom, hogy az F1-ben háromszor annyi edzésre van szükség, mint a Formula–2-ben vagy a Formula–3-ban” – tette hozzá a versenyzők érdekvédelmi szervezetének a vezetője.

A véleményéhez csatlakozott Pierre Gasly (Alpine) is, mondván, fontos, hogy miként lehetne tovább fejlődni az F1-ben, míg a Haast erősítő Nico Hülkenberg közölte: „Nagyon sok az edzés, ezt meg kell beszélnünk a felelősökkel.”

A sprintfutamok bevezetésével már módosult a nagydíjak hagyományos menetrendje, idén hat helyszínen – Azerbajdzsánban, Ausztriában, Belgiumban, az Egyesült Államokban, Katarban és Brazíliában – lesznek „miniversenyek”. Ezeken a hétvégéken már pénteken sor kerül az időmérőre, szombaton rendezik a sprintfutamokat, vasárnap pedig a fő viadalt.

Mivel az idei versenynaptárban már 23 nagydíj szerepel, a pilóták azt is szeretnék, ha csak pénteken délután indulna be körözés, nem pedig a péntek délelőtti szabadedzéssel. Így a több száz fős személyzetnek nem kellene már szerdán a pályákhoz utazniuk, és az egész versenyhétvége kompaktabb lenne.

Legfrissebb hírek

Verstappen versenye a túlélésről szólt, de dobogóra állt a Magyar Nagydíjon

F1
24 perce

Antonelli 50 pont előnnyel megy nyári szünetre, de nehéz folytatásra számít

F1
49 perce

Hamilton a Ferrari taktikáját és a saját teljesítményét is kritizálta a Magyar Nagydíj után

F1
1 órája

„Úgy csatázott Alonsóval az utolsó helyért, mintha bajnoki címért harcoltak volna” – Piastri beszólt Sainznak

F1
2 órája

Magyar Péter: Szeretnénk, ha minél több magyar látogatna ki a Magyar Nagydíjra

F1
2 órája

Norris magabiztos sikert aratott Verstappen és Antonelli előtt; Piastri kiesett a Hungaroringen

F1
4 órája

Nálunk forgat a Trónok Harca sztárja, Liam Cunningham – eljött megnézni az F1-es Magyar Nagydíjat

F1
5 órája

Malajzia rendezi az idei Bahreini Nagydíjat – hivatalos

F1
8 órája