F1: pozíciót cserél a Mercedes két technikai főnöke

Vágólapra másolva!
2023.04.21. 15:05
null
Toto Wolff házon belül orvosolta a problémát (Fotó: Getty Images)
Különös változtatásról számolt be pénteken a Mercedes: a technikai főigazgató, James Allison és eddigi beosztottja, a technikai igazgatóként dolgozó Mike Elliott pozíciót cserél.

 

Unortodox módszerekkel próbálja kezelni idény eleji válságát a Mercedes, hiszen elbocsátások vagy szerkezeti változtatások helyett inkább pozíciócserét alkalmaz – méghozzá a legmagasabb technikai szinten!

A csapat 2021-ben a Red Bull és Adrian Newey példáján felbuzdulva megalkotta James Allisonnak a technikai főigazgatói posztot, amelynek lényege, hogy az adott szakember a mindennapi feladatok nyűgjeitől távol az átfogó feladatokra koncentrálhasson, a szervezet hosszú távú stratégián dolgozva. A technikai igazgatói pozícióba akkor Mike Elliott került, ám az ő irányításával a Mercedes tavaly elvesztette domináns pozícióját, és idén sem tudott előrelépni, sőt.

A csapatot irányító Toto Wolff mindig is annak a híve volt, hogy házon belül próbált megoldást találni a problémákra, és most sem átallott „felfelé buktatni” technikai igazgatóját. Mivel Allison ebben a pozícióban 2017 és 2021 között sikert sikerre halmozott, egyszerűen helyet cserél eddigi beosztottjával, aki mostantól a főnöke lesz. Wolffnak szerencséje van, hogy a brit mérnök vállalta a kihívást, mert a topvezetők döntő többsége nem szívesen lép vissza a hierarchiában, pláne, ha az adott területen már maradandót alkotott. A csapatfőnök a motorsport.com-nak beszélt a döntés hátteréről:

„Ezt nagyban az motiválta, hogy Mike Elliott átlátja az egész folyamatot. Ezért hát megcseréltük a posztokat, és Mike feljebb lép a technikai főigazgatói pozícióba, mert nagyon éles, tudományos beállítottságú aggyal gondolkodik. Igazán nagyra becsülendő Mike önismerete, aki maga értékelte úgy, hogy James személyében egy gladiátorunk van a csatamezőn, akit a sereg tűzön-vízen át követ. Mike jutott arra a következtetésre, hogy az ő képességeit a legjobban inkább a szervezet fejlesztésében lehetne kamatoztatni: a technikai és emberi adottságokat kihasználva felépíteni egy olyan struktúrát, amely sok-sok éven át sikeres lesz. Nagyon örülök, hogy Mike hozta meg ezt a döntést, és Jamesszel összhangban jutottak erre a következtetésre, mert így mindkettejük zsenialitását ki tudjuk használni.”

A Mercedes kiábrándítóan nyitotta a vadonatúj technikai érát 2022-ben, de a téli hónapokban végig hitt benne, hogy a tavalyi fájdalmas tapasztalatok alapján idén újra harcba szállhat a világbajnoki címért. Ehhez képest az első három futamon a Red Bull pontjainak felét sem érte el, autója pedig körönként átlagosan 8-9 tizedmásodperccel maradt el a bajnokcsapatétól. Bár a pénzügyi és az időbeli korlátok miatt vadonatúj autó tervezésére nincs lehetőség, a Mercedes abban bízik, hogy Allisonnal a frontvonalban sikerül az eddigieknél jóval többet kihozni jelenlegi konstrukciójából.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
18 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
21 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik