F1: Leclerc fejre állt, Sainz sérülése nem súlyos – fotók

S. B.S. B.
2023.05.24. 21:07
null
A mostani F1-es idényhez hasonlóan a futballpályán sem alakult minden a Ferrari tervei szerint (Fotó: Twitter)
Carlos Sainz, Charles Leclerc és Pierre Gasly is részt vett Monacóban az évente megrendezésre kerülő jótékonysági futballmérkőzésen, amely egyik pilótának sem úgy alakult, ahogy eltervezte.

 

Leclerc alig másfél perccel a találkozó kezdete után elesett, és lefejelte a földet, amiről természetesen már mémek százait készítették a rajongók.

Sainznak már egy fokkal komolyabb problémával kellet megküzdenie. A spanyolt egy ütközés után le kellett hozni a pályáról, ami érthető módon megijesztette a Ferrari-szurkolókat. A pilóta azonban azóta már tisztázta egy Twitter-bejegyzésben, hogy semmi súlyos baja nem történt.

„Teljes mértékben kész vagyok versenyezni a hétvégén Monacóban. Volt egy kis kontakt, de nem sérültem meg” – nyugtatta meg Sainz a rajongóit.

A Ferrari pilótái a sok negatívum ellenére pár szép mozdulatot is megvillantottak a közönségnek. Ugyan gól nem lett belőle, de igazi összjátékot mutatott be a két versenyző a futballpályán.


 

Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
17 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
19 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik