F1: Ricciardo az AlphaTaurihoz tart; De Vries ülése veszélyben – sajtóhír

H. L.H. L.
2023.05.11. 15:58
null
A hírek szerint Ricciardo akár már idén átveheti De Vries helyét (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull harmadik számú versenyzője, Daniel Ricciardo üléspróbán járt az AlphaTaurinál, ami azonnal felerősítette azon híreszteléseket, melyek szerint ő válthatja a döcögősen kezdő Nyck de Vriest.

 

 

 

Nyck de Vries számára a vártnál döcögősebben indult az idény, hiszen több hibát is elkövetett az időmérőkön és a versenyeken is, ráadásul rendre elmarad fiatal csapattársától,Cunoda Jukitól is, azután, hogy tavaly mindenkit lenyűgözött az olaszországi bemutatkozásával, amikor szombat reggel váltotta a vakbélműtéten áteső Alexander Albont, és azonnal pontot szerzett a versenyen.

Bár az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost a holland védelmére kelt, és kijelentette, természetes, ha egy újonc hibázik, a Red Bull-táborban, élén Helmut Markóval,már nagyobb az elégedetlenség, és olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy De Vries akár idény közben is elveszítheti az ülését, amennyiben a következő futamokon nem bizonyít.

Ezen híreszteléseket aztán még tovább erősítette, hogy a Red Bullnál a harmadik számú versenyző szerepét ellátó és a Brit Nagydíjat követő Pirelli-teszten a Red Bull-lal pályára guruló Daniel Ricciardo üléspróbán járt a faenzai alakulatnál.

Az ausztrál látogatása mögött ugyanakkor többek között az Autosport és a The Race témával foglalkozó cikke szerint is más indok áll: a pilóta azért vett részt üléspróbán, mert valószínűleg az AlphaTauri is vele számol azokon a hétvégéken, amikor a Red Bullnál tartalékosként van jelen, vagyis szükség esetén a faenzaiak is autóba ültethetik.

Noha Ricciardo az elmondása szerint vissza szeretne térni állandó versenyzőként a rajtrácsra, kérdéses, hogy erre mikor és hol nyílhat lehetősége. Egy azonban biztos, De Vries nem nyugodhat meg, és javuló tendenciát kell mutatnia, méghozzá minél hamarabb, hiszen Marko a június eleji Spanyol Nagydíjig szeretne előrelépést látni tőle. A holland pályafutása szempontjából így döntő lehet, miként teljesít a tripla hétvégén.

Legfrissebb hírek

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
20 perce

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
3 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
19 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19