F1: „Verstappen azt csinál, amit akar” – nemzetközi sajtóvisszhang

Vágólapra másolva!
2023.06.05. 12:20
null
Max Verstappen még akkor is nyert volna, ha kikönyököl az autójából és rádiót hallgat (Fotó: AFP)
A nemzetközi sajtó elsősorban a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen nagyon magabiztos sikerét, valamint a Lewis Hamilton és George Russell révén második és harmadik helyen célba érő Mercedes istálló feltámadását emelte ki az F1-es Spanyol Nagydíj másnapján.


Nagy-Britannia
Daily Mail:

„Max Verstappen még akkor is nyert volna, ha kikönyököl az autójából és rádiót hallgat, hiszen így is több mint 24 másodperces előnnyel diadalmaskodott.”

The Guardian:
„Verstappen maga mögött tartotta az újjáéledt Mercedes-duót és megnyerte a Spanyol Nagydíjat.”

The Telegraph:
„Életjeleket mutatott a Mercedes, amely a dobogó két fokát is elfoglalta, miközben Verstappen uralkodott a barcelonai nagydíjon.”

Spanyolország
Marca:

„Verstappen mindenféle megerőltetés nélkül nyerte meg a Spanyol Nagydíjat, ezzel F1-es pályafutása 40. diadalát aratta és közelebb került sorozatban harmadik világbajnoki címéhez.”

Mundo Deportivo:
„Verstappen tarolt Barcelonában, a Mercedes pedig feléledt.”

As:
„Nagy győzelem a világbajnoknak Hamilton és Russell előtt.”

Olaszország:
Corriere dello Sport:
„Verstappen kannibál módjára győzött. A Red Bull világbajnoki címvédőjének könnyed játszmája volt a barcelonai versenypályán.”

Gazzetta dello Sport:
„Verstappen azt csinál, amit akar: uralta a futamot Hamilton és Russell előtt.”

Tuttosport:
„Verstappen könnyedén nyert, a Ferrarik nagyon gyengék.”

Franciaország:
L'Équipe:
„Verstappen-show és egy unalmas futam.

Ausztria:
Kronen Zeitung:
„Újabb erődemonstráció Verstappentől a Spanyol Nagydíjon. A világbajnoki címvédőt még egy sárga lapos figyelmeztetés sem tudta megakadályozni földönkívüli rajt-cél győzelmében.”

Kurier:
„Verstappen megállíthatatlan és úgy tűnik, hogy jó úton jár sorozatban harmadik vb-címe felé.”

Svájc:
Blick:
„A Mercedes és leginkább Lewis Hamilton friss levegőt szimatol a Barcelonában elért dupla dobogó után.”

Tages-Anzeiger:
„A Mercedes újjászületett. Hamiltont és csapattársát csak az utolérhetetlen Verstappen győzte le.”

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik