F1: ennyi volt De Vriesnek, már a Hungaroringen Ricciardo ül a helyén! – hivatalos

2023.07.11. 17:19
null
Ricciardo a keddi gumiteszten még a Red Bull színeiben vezetett (Fotó: Getty Images)
A Formula–1-ben szereplő AlphaTauri istálló kedd délutáni hírleveléből kiderül: a csapat megköszönte a szereplést az idény elején szerződtetett holland újoncnak, Nyck de Vriesnek, és az elmúlt idény végén versenyzői ülés nélkül maradt Daniel Ricciardót ülteti a helyére.

Mint ismert, Daniel Ricciardo az előző év végén ülés nélkül maradt a Formula–1-ben, mert a McLaren Oscar Piastrit szerződtette a helyére. A menesztett ausztrál ezt követően korábbi munkaadójánál, a Red Bullnál kapott lehetőséget, ahol a harmadik számú versenyző feladatköreit látta el. A múlt idő helytálló, az AlphaTauri kedden délután hírlevelében arról számolt be, hogy a Magyar Nagydíjon már a 8-szoros futamgyőztes ausztrál foglalhatja el De Vries helyét. Ricciardót az AlphaTauri kölcsönvette az anyacsapattól.

„Daniel Ricciardo kölcsönben érkezik az idény végig a Red Bulltól és már a Magyar Nagydíjon ő ül Nyck de Vries helyén” – írta az AlphaTauri.

„Nagyon örülök, hogy visszatérhetek a pályára a Red Bull család tagjaként” – idézte a hírlevél a 34 éves ausztrált, aki eddig 232 F1-es versenyen szerepelt, nyolcszor győzött, s 32 alkalommal állhatott a dobogón.

Ricciardo visszatérését azt követően jelentette be az AlphaTauri, hogy az ausztrál versenyző kedden Silverstone-ban tesztelte a Red Bull idei versenyautóját.

A menesztett Nyck de Vries tavaly a Williamsszel debütált a Formula–1-ben – a vakbelével küzdő Alex Albon helyén –, s az Olasz Nagydíjon a 9. helyen ért célba, amivel két pontot szerzett. Mint utóbb kiderült, ez volt az egyedül pontszerzése az F1-ben. Az idén az AlphaTaurihoz igazoló hollandnak ugyanis az eddig megrendezett 10 versenyen nem sikerült egyik futamon sem az első tízben végeznie, ráadásul két futamot leszámítva rendre kikapott csapattársától, Cunoda Jukitól.

 


 

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
15 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik