F1: ritka a McLarenéhez fogható előrelépés

2023.07.12. 08:31
null
A hétvégi Brit Nagydíjon a második helyét ünnepelhette Lando Norris (Fotó: AFP)
Gyenge idénykezdet után talált rá a helyes ösvényre a McLaren, amely az erősorrend alsó régiójából hirtelen előretörve a második helyen találta magát Silver­stone-ban. A csapat azonban óvatos.

 

Hol vannak már azok az idők, amikor Lando Norris elkeseredettségében ököllel verte a McLaren garázsfalát?! A brit tehetségnek rögtön az első téli tesztnap után nyilvánvalóvá vált, hogy idei autójával is küszködni fog az évad elején, ami aztán a nagydíjakon be is bizonyosodott. A csapat néhány szerencsés pontszerzésen kívül szinte semmi értékelhetőt sem tudott felmutatni, amikor pedig sikerült jó rajtpozíciót szerezni, a versenyen visszacsúsztak a versenyzők.

Ennyi volt De Vriesnek, már a Hungaroringen Ricciardo ül a helyén!

Még a június eleji Spanyol Nagydíjon is ez volt a helyzet, ami arra utalt, hogy a McLaren autója teljesen reménytelen eset a vasárnapokon, ezért is jelentett meglepetést ezután Norris spielbergi negyedik helye. Az ausztriai tündöklést még be lehetett tudni egyszeri kivételnek, ám egy héttel később a 23 éves brit versenyező erőből lett második Silverstone-ban (csapattársa, Oscar Piastri pedig negyedik), vagyis a wokingi istálló nemcsak megtalálta a helyes fejlesztési irányt, hanem ennek alapján elképesztő hatékonysággal frissíti is autóját. Az óriási fordulatot mutatja, hogy a McLaren az idény első nyolc hétvégéjén 17 pontot gyűjtött, az azt követő kettőn pedig 42-t.

Ilyen rövid idő alatt nagyon ritka, hogy egy csapat az erősorrend utolsó néhány helyéről a másodikra ugorjon fel, miközben még technikai igazgatóját is lapátra teszi a sikertelen kezdet miatt. Az istállót vezető Andrea Stella azonban kitűnő műszaki mérnök, így saját kezébe vette az irányítást, és a keze alatt dolgozó szakemberek segítségével hihetetlen módon megfordította a McLaren idényét. Persze a versengés óriási a Red Bull mögötti helyeken a Mercedesszel, a Ferrarival és az Aston Martinnal, de két kiugró eredményt már nem lehet csupán a véletlennek tulajdonítani.

Egyelőre óvatosak a McLarennél (Fotó: Reuters)
Egyelőre óvatosak a McLarennél (Fotó: Reuters)

Az istállónál ugyanakkor tudják, várnak még rájuk rázós futamok. „A silverstone-ihoz hasonló aszfaltcsíkok lehetővé teszik, hogy nagy tempó mellett is jól kezeljük a gumikat – mondta Norris. – A gyors kanyarokban tényleg nagyon versenyképesek vagyunk, majdhogynem egy szinten a Red Bull-lal, sőt, a Stowe-ban talán a legjobbak. Ezekben a kanyarokban az autónk nagyon jól bánik az abroncsokkal, különösen ha a hőmérsékleti viszonyok nem korlátoznak minket. Mindezzel együtt gyenge az autónk, sőt, a lassú kanyarokban kifejezetten rossz, mert nagyon nehéz vezetni. Elfogadom, hogy most izgatottak vagyunk, de jönnek még olyan pályák, amelyeken az emberek azt fogják kérdezgetni tőlünk: »Mégis, mit csináltok?!« Szóval összességében sokat fejlődtünk, ezen a téren viszont nem. Egyszerűen csak ez a pálya lehetővé tette, hogy megőrizzük a gumikat jó állapotban. Ilyen egyszerű.”

Norris szavai vészjóslóan csenghetnek a McLaren-rajongók fülében, hiszen a jövő héten a Hungaroringen versenyez a mezőny, amelyen egyik lassú kanyar éri a másikat. A pilóta várakozásai alapján tehát a csapat Mogyoródon visszacsúszhat az erősorrendben, mindazonáltal a spielbergi és a silverstone-i hétvégén megmutatta, hogy bizonyos karakterisztikájú pályákon igenis nagyot lépett előre. Az évad első harmadában például az autó a lendületes, gyors aszfaltcsíkokon is pocsék volt, szóval ha a többi területen is ilyen hatékonysággal fejleszt a McLaren, az ősszel megvetheti a lábát az erősorrend második helyén.

 

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
7 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
8 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
11 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
14 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02