F1: az FIA lezárta a vizsgálatot Susie és Toto Wolff ellen

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.12.07. 21:40
null
Lezárult a vizsgálat a Wolff-házaspár ellen (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) csütörtök este hivatalos közleményben tudatta, hogy nem zajlik etikai vagy fegyelmi vizsgálat senki ellen, így lezártnak tekinthető Susie és Toto Wolff összeférhetetlenségi ügye.

 

Mint ismert, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) kedd este adott ki hivatalos közleményt, melyben bejelentette, összeférhetetlenség miatt vizsgálatot indít a Formula One Management egy munkatársa, illetve az egyik Formula–1-es csapatfőnök ellen, miután a Business F1 által közölt cikk szerint az F1 Academy ügyvezető igazgatója, Susie Wolff bizalmas információkat adott át a Mercedest irányító Toto Wolffnak.

Az érintett felek közül Susie Wolff eléggé dühösen reagált, és egyértelműsítette, megfélemlítés és nőgyűlölet áll az ügy hátterében, míg a Mercedes, valamint a FOM kategorikusan cáfolta a felhozott vádakat. Noha a sajtóértesülés szerint a rivális csapatok panaszára indított vizsgálatot az FIA, szerda este valamennyien azonos szövegű közleménnyel tették egyértelművé, hogy ők nem fordultak a szövetséghez, és támogatják az F1 Academyt, illetve az ügyvezető igazgatóját.

Ezek után az FIA csütörtök este újabb hivatalos közleményt adott ki, közölve: lezárult az ügy, miután nem talált egyértelmű bizonyítékot rá, hogy bizalmas információk cseréltek volna gazdát a FOM munkatársa és az egyik csapatfőnök között.

„Azt követően, hogy az FIA felülvizsgálta a FOM magatartási kódexét, illetve az F1 összeférhetetlenségi irányelvét, illetve megerősítést nyert azzal kapcsolatban, hogy megfelelő védőintézkedések vannak érvényben az esetleges konfliktusok enyhítésére, meggyőződött arról, hogy a FOM megfelelőségi rendszere elég szilárd ahhoz, hogy megakadályozza a bizalmas információk jogosulatlan nyilvánosságra hozatalát."

„Az FIA megerősíti, hogy nincs vizsgálat, amely bármely személyt érintene. Az FIA-nak mint szabályozó testületnek kötelessége fenntartania a globális motorsport integritását. Az FIA megerősíti az integritás és a tisztesség iránti elkötelezettségét" – olvasható a közleményben.

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
Tegnap, 9:39

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik