F1: a Haas kirúgta Steinert, Komacu az új csapatfőnök

ZS. B.ZS. B.
2024.01.10. 18:15
null
Günther Steiner (balra) távozik a Haastól (Fotó: AFP)
A Haas-istálló szerdán bejelentette, hogy tíz év után távozik a gárda éléről Günther Steiner. Helyét csapatfőnökként az eddigi mérnökigazgató, Komacu Ajao veszi át.

Bár Günther Steiner nagy népszerűségnek örvend az F1-es rajongók körében, és sokan vele azonosították a Haas-istállót, a csapattulajdonos Gene Haas úgy döntött, tíz év után a továbbiakban nem tart igényt a dél-tiroli szakember munkájára. A gárda 2018-ban még a konstruktőri tabella 5. helyén végzett, az azt követő években viszont nem tudott elmozdulni a mezőny hátsó régiójából, és tavaly is utolsóként zárt. Gene Haas így kommentálta Steiner menesztését:

„Szervezetünk fejlesztését tekintve nyilvánvalóvá vált, hogy javítanunk kell a pályán nyújtott teljesítményünkön. Azzal, hogy Komacu Ajaót nevezzük ki csapatfőnöknek, a mérnöki tudást állítjuk a vezetés középpontjába. Bár elértünk némi sikert, egyenletesen kell szállítanunk az eredményeket, amelyek hozzásegítenek minket a nagyobb céljainkhoz.”

„Hatékonyan kell bánnunk az erőforrásainkkal, de a tervezői és mérnöki adottságaink fejlesztése is kulcsfontosságú a sikerek eléréséhez. Már nagyon várom a közös munkát Ajaóval, és hogy mindenképp maximalizáljuk a bennünk rejlő potenciált. Ez egyértelműen tükrözi abbeli vágyam, hogy normálisan versenyezzünk az F1-ben.”

A japán Komacu Ajao több mint húsz éve dolgozik az F1-ben: karrierjét a BAR-nál kezdte, majd a Renault/Lotusnál eltöltött hosszú időszak után 2016-ban csatlakozott az újonc Haas-istállóhoz. A 47 éves mérnök az amerikaiaknál először vezető versenymérnökként, majd mérnökigazgatóként dolgozott, most pedig megkapja a csapat teljes irányítását.

„Az F1 teljesítményalapú üzlet, és az elmúlt időszakban nyilvánvalóan nem voltunk elég versenyképesek, ami mindnyájunkat frusztrált– mondta a japán mérnök. –Lenyűgöző támogatást kapunk Gene-től és különböző partnereinktől, és azt akarjuk, hogy lelkesedésük a pályán nyújtott fejlődésben tükröződjön.”

A Haast egyébként az eddigi technikai igazgató, Simone Resta is elhagyja, vagyis a csapat teljes átalakításon megy át a 2024-es évad előtt.

Legfrissebb hírek

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
11 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
16 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
19 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07