„Tudom, mennyit érek versenyzőként” – Sainz magabiztos a jövőt illetően

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.02.08. 13:21
Sainz volt az egyetlen, aki tavaly nyerni tudott a Red Bull-versenyzőkön kívül (Fotó: AFP)
Carlos Sainz Jr. nagy reményekkel készült a negyedik ferraris évére, a történések azonban váratlan fordulatot vettek az olasz csapat múlt csütörtöki bejelentésével. A spanyol pilóta most bővebben reagált a fejleményekre.

Carlos Sainz Jr. az előző idényben megszerzett öt pole pozíciója, valamint egy futamgyőzelme után bízott benne, hogy még az idei bajnokság kezdete előtt meghosszabbíthatja a 2024 végén lejáró szerződését a maranellóiakkal. Az olasz csapat azonban múlt csütörtökön közölte, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont ülteti a helyére 2025-től. 

A kétszeres futamgyőztes spanyol először rövid közleményben reagált a hírekre a közösségimédia-felületein, nemrég viszont exkluzív interjút adott a Sky Italiának, és beszélt az érzéseiről, valamint az idei céljairól is. 

„Határozottan nem a legjobb érzés, amivel elkezdesz egy idényt, de amint felveszem a bukósisakomat Bahreinben és kihajtok a versenypályára, egyetlen érzés fog eluralkodni bennem, a vágy, hogy még gyorsabban és gyorsabban menjek, és ha lehetőségem nyílik rá, célba veszem a világbajnoki győzelmet." 

Érezte, hogy készül valami a háttérben. „Rendben vagyok. Nem csalódtam. Belülről látva a Ferrarit már tudtam előre néhány dolgot, és felkészítettem magamat a jövőbeli változásokra.  Azonban ahogyan mondtam már, nem szeretnék másra gondolni, mint arra, hogy a soron következő idényben mindent beleadjak a Ferrariért."

A pályafutásom során folyamatosan előreléptem, évről évre többet fejlődtem. Mindig is ez volt, és ez lesz a filozófiám, s idén is megcsinálom. Harmincéves leszek, de fiatalabbnak és motiváltabbnak érzem magam, mint valaha. Tudom, mennyit érek versenyzőként, és pontosan ezért nagyon nyugodtan tekintek előre a mostani bajnokságra. Biztosan várnak rám jó dolgok, egyelőre azonban az a célom, hogy a Ferrarival a legjobbamat nyújtsam."

A három közös év alatt csapattársát, Charles Leclerc-t egy ízben legyőző Sainz a spanyol AS-nak azt is kifejtette, milyen fontos évad vár rá. A pilóta tisztában van vele, hogy az idén nyújtott teljesítménye nagy mértékben meghatározhatja, hol és milyen lehetőségek nyílnak meg előtte. „Jól vagyok. Igaz, hogy nagyon intenzív két hét volt ez mindenki számára, de én arra összpontosítok, hogy felkészüljek az idényre, amely nagyon fontos lesz a Ferrari számára."

„Mindig keresem a nagy nyomást. Érezned kell a nyomást, a feszültséget, idegesnek kell lenned egy Formula–1-es verseny előtt, vagy amikor az időmérős körödet kezded. Megvannak a magam technikái arra, hogyan kezeljem ezt a nyomást. Nem szeretnék túl nyugodtan nekivágni egy futamnak, úgy érezve, nincs kihívás. Ez az év lesz a legfontosabb a karrieremben, mint ahogyan az előző kilenc is az volt. Én így állok ehhez hozzá, főleg a Ferrarinál."

Sainz kedden először ült volán mögé azt követően, hogy a Ferrari bejelentette, az év végén távoznia kell Hamilton érkezése miatt. A spanyol a Fioranóban tartott teszt keretein belül a két évvel ezelőtti Scuderiát, az F1-75-öst vezethette, míg jövő hét kedden már az idei versenygéppel róhatja a köröket, hiszen a maranellóiak a hivatalos autóbemutató után a tervek szerint be is járatják az SF24-est. 

Ami a jövőt illeti, a spanyolt több csapattal is hírbe hozták már, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a Sauberhez (Stake F1 Team Kick Sauber) tarthat, amely 2026-tól az Audi gyári istállójaként fog versenyezni. 

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik