Elkezdődtek a tárgyalások Sainz és a Mercedes között – sajtóértesülés

Vágólapra másolva!
2024.03.13. 15:56
AFSainz helyet cserél Hamiltonnal? (Fotó: AFP)
Olasz sajtóértesülések szerint Carlos Sainz Jr. és a menedzsmentje felvette a kapcsolatot a Mercedesszel.

Lewis Hamilton az utolsó idényét teljesíti a Mercedes-színeiben, 2025-től már a Ferrari vörös-versenyruháját ölti magára, miután ő érkezik a távozni kényszerülő Carlos Sainz Jr. helyére. A spanyol versenyzőt már korábban szóba hozták az Audi gyári csapatává váló Sauberrel, de a hétszeres világbajnok bejelentését követően az is kézenfekvő lehetőségnek tűnt, hogy az „ezüstnyilaknál" folytatja a pályafutását, hiszen már bizonyított, és kellő tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy ő foglalhassa el a másik ülést George Russell mellett. 

Az olasz Corriere dello Sport értesülései szerint a felek el is kezdtek egymáshoz közeledni a múlt hétvégi Szaúd-Arábibai Nagydíjon, miután a vakbélműtéten áteső, és így a teljes pénteki és a szombati programot kihagyni kényszerülő pilóta visszatért a paddockba. Sainz helyszínen tartózkodó édesapja, valamint a menedzsere, Carlos Orono ugyanis helyszíni információk alapján hosszasan egyeztetett a Mercedes csapatfőnökével, Toto Wolff-fal. 

Maga a versenyző egyébként még a bahreini idénynyitót követően beszélt arról, hogy nem kell sokat belelátni abba, ha édesapja találkozik vagy beszélget élcsapatok vezetőivel. „Ha látják édesapámat Helmut Markónak köszönni, emlékezni kell arra, hogy jó kapcsolatot ápolnak egymással, mint ahogyan Totóval is jó kapcsolatban van. Az év ezen szakaszában ez teljesen normális. Nem láttuk egymást három-négy hónapja, oda fogunk köszönni egymásnak."

Sainz jelezte, nem szeretné elsietni a döntést, és olyan csapatot keres, amellyel lehetősége nyílhat a győzelemre. „Olyan projektet keresek, amely lehetővé teszi a számomra, hogy nyerjek, és minél hamarabb teljesíthessek. De emellett természetesen nagyon fontos a stabilitás is közép, illetve hosszú távon. Erős csapatot építeni, ahol megértik a versenyzőt, és a versenyző is megérti a csapatot. Ezt a két dolgot fogom szem előtt tartani és belefoglalni az egyenletbe, mielőtt döntést hozok. És erre időt fogok szánni."  

4. SZAÚD-ARÁBIAI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 7., CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés1. Verstappen 1:29.659
2. szabadedzés1. Alonso 1:28.827
MÁRCIUS 8., PÉNTEK
3. szabadedzés1. Verstappen 1:28.412
Időmérő1. Verstappen 1:27.472
MÁRCIUS 9., SZOMBAT
Verseny1. Verstappen, 2. Pérez, 3. Leclerc
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Ausztrál Nagydíj, MelbourneMárcius 24., 5.00
Japán Nagydíj, SzuzukaÁprilis 7., 7.00
Kínai Nagydíj, SanghajÁprilis 21., 9.00

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik