F1: bemutatták a jövőbeli szaúdi pálya látványterveit – videó

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.05. 14:55
Fotó: SPA
Bemutatták a tervek szerint 2027-ben elkészülő új szaúdi Formula–1-es pálya látványterveit – adta hírül a közel-keleti ország állami hírügynöksége (SPA).

A jelenleg is használatos dzsiddai pályát egy ultramodern, városi, fényűző versenypálya váltja a semmi közepén felhúzott „szórakoztatóvárosban”, Kiddijában. A korábbi osztrák Formula–1-es versenyző, Alexander Wurz, valamint a német pályatervező, Hermann Tilke által megálmodott gigaprojekt 21 kanyarból áll majd, s körönként 108 méteres szintkülönbséget kell leküzdeniük a versenyzőknek. A pálya egyik különlegessége a Blade (Penge) nevű első kanyar, amely 70 méter, vagyis 20 emeletnyi magasságba emeli a versenyzőket. Az óramutató járásával ellentétes menetirányú pálya – amelynek pontos hosszát, vagy nyomvonalát sem hozták nyilvánosságra – a tervek szerint 2027-ben csatlakozik a Formula–1 versenynaptárához, addig Dzsidda ad otthont a Szaúdi Nagydíjaknak.

 

 

 

Legfrissebb hírek

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

F1: Norris már nem foglalkozik a Zandvoortban történtekkel

F1
2025.09.05. 12:08

F1: Oscar Piastri jelentős áttörést ért el a vb-címért zajló csatában – sajtóvisszhang

F1
2025.09.01. 12:53

„Norris volt a hős a Hungaroringen” – nemzetközi sajtóvisszhang a Magyar Nagydíj után

F1
2025.08.04. 10:56

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
2025.08.02. 21:31

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
2025.08.02. 11:20

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
2025.08.02. 10:41
Ezek is érdekelhetik