Tisztázták a vádak alól az FIA-elnököt

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.03.20. 18:48
Tisztázták a FIA-elnök nevét (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) az etikai bizottság által lefolytatott független vizsgálat végén tisztázta a botrányba keveredő elnök, Mohammed ben Szulajem nevét.

Mint ismert, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnökét, Mohammed ben Szulajemet március elején több vád is érte, és híre ment, hogy a névtelen bejelentés után etikai vizsgálatot indítanak ellene két ügyben is. 

A BBC Sport március elején ugyanis először arról számolt be, hogy az FIA első embere a gyanú szerint a tavalyi Szaúd-arábiai Nagydíjon külön arra kérte az akkor versenyfelügyelőként eljáró FIA-alelnököt, hogy járjon közbe Alonso tíz másodperces időbüntetésének eltörlése érdekében  – a spanyol versenyző azután kapta vissza a harmadik helyét, hogy az Aston Martin sikeresen fellebbezett a döntés ellen, így nem volt szükség közbenjárásra –, majd néhány nappal később már arról írt, hogy Ben Szulajem el akarta lehetetleníteni a Las Vegas-i futamrendezést, és arra kérte az illetékeseket, hogy találjanak valamilyen problémát a pályán. 

Bár a szövetség azt megerősítette korábban, hogy FIA-tagot érintő névtelen bejelentés után eljárást indított, rövid közleményében akkor nem nevezte meg az FIA-elnököt. Ezt követően nem érkeztek újabb információk az üggyel kapcsolatban, most szerdán a szövetség ugyanakkor jelezte, véget ért a vizsgálat, amely tisztázta Ben Szulajem nevét, és felmentette mindkét vád alól. 

A vizsgálatok eredményének áttekintése után az etikai bizottság egyöntetűen megállapította, hogy nincs bizonyíték az FIA-elnök, Ben Szulajem beavatkozására vonatkozó állítások alátámasztására. Az FIA-elnökkel szemben megfogalmazott vádak alaptalanok voltak, szilárd bizonyítékokat nyújtottak be az etikai bizottsághoz a döntés alátámasztására."

Az ítélethozó testület külön köszönetet mondott az elnöknek, amiért végig együttműködő volt a 30 napot felölelő vizsgálat során. 

38. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 22., PÉNTEK
1. szabadedzés2.30–3.30
2. szabadedzés6.00–7.00
MÁRCIUS 23., SZOMBAT
3. szabadedzés2.30–3.30
Időmérő6.00–7.00
MÁRCIUS 24., VASÁRNAP
A verseny (58 kör, 306.124 km) rajtja5.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Japán Nagydíj, SzuzukaÁprilis 7., 7.00
Kínai Nagydíj, SanghajÁprilis 21., 9.00
Miami Nagydíj, MiamiMájus 5., 22.00

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik