A Red Bull visszaesése a csapaton belüli feszültség miatt történt?

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.19. 08:25
Verstappen lehet a legnagyobb vesztese a csapaton belüli vitáknak (Fotó: Getty Images)
A Magyar Nagydíj előtt a Nemzeti Sportrádióban Csisztu Zsuzsa az egyik legismertebb holland Formula–1-es sportújságíróval, Jaap de Groottal beszélgetett. Johan Cruyff életrajzírója és a Verstappen család jóbarátja a közelgő hétvégéről és a Hungaroringról is beszélt.

De Groot az interjúban kiemelte, hogy ugyan magabiztos előnnyel érkezik Max Verstappen Magyarországra, de úgy látszik, kezd szűkülni a rés az élmezőnyben. 

„Nagyon professzionális ez a sport, és az nem titok, hogy mennyi feszültség volt ebben az idényben a Red Bull háza táján. Itt is nagyon kell figyelni rá, hogy pontosan mi zajlik az istállókban és ez alól a »vörös bikák« sem lehetnek kivétel. Az meg persze magától értetődő, hogy a többi csapat is össze tudta szedni magát az utóbbi hetekben, így megkezdték a felzárkózást” – értékelt a holland szakíró. 

A sportújságíró a folytatásban egy kicsit részletesebben is kitért a Verstappen és Christian Horner között kitört konfliktusra. 

„Azt még nem tudhatjuk, hogy ennek mi lesz a vége és meg tudják-e állítani. Az idény során olyan pletykák is felreppentek, hogy Verstappen a Mercedesnél folytatja. Valószínűleg ennek a vitának Max lett a vesztese, és félek, csak nagyobb lett a feszültség, miután a pilóta bele lett rángatva az ügybe. Édesapja, Jos Verstappen pedig egy nagyon érzelmes ember, ami ebben az esetben inkább csak megnehezítette a csapat és a fia közötti konfliktus csillapítását.”

Az interjú zárásaként De Groot azt is elárulta, mit szeret a legjobban a Hungaroringen. 

„Van benne valami, ami a többiben nincs meg. Talán az atmoszféra, Budapest hangulata vagy a magyar emberek. Minden évben hihetetlenül pozitív élmény. Csalódott vagyok, hogy most nem tudok menni, de megígérem, hogy jövőre biztosan ott leszek a kedvenc pályámon.”

 

Legfrissebb hírek

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
2025.09.12. 09:37

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Baráth Botond az ír-magyarról: A bíró teljesen elvesztette a kontrollt

Magyar válogatott
2025.09.07. 21:20

Izrael nagykövete szerint a magyarországi stadionok fantasztikusak – válogatottjuk ismét hazánkban játszik

Foci vb 2026
2025.09.07. 21:16

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

1972. szeptember 5. – a nap, amely örökre megváltoztatta a sport világát

Egyéb egyéni
2025.09.07. 15:56
Ezek is érdekelhetik