Eldőlt! Sainz a Williamsnél folytatja – hivatalos

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.07.29. 16:37
Sainz a Williamsnél folytatja (Fotó: Getty Images)
A Formula–1-es Williams csapat a hivatalos oldalán osztotta meg, hogy a jelenlegi Ferrari-pilóta Carlos Sainz a következő idényben náluk versenyez.

Amióta hivatalossá vált, hogy 2025-től Lewis Hamiltoné lesz a Ferrari másik ülése Charles Leclerc mellett, az egész F1-es világ legnagyobb kérdése az volt, vajon hol folytatja a „vörösök” második pilótája. 

Most azonban vége a huzavonának, hiszen hivatalosan is kiderült, hogy a spanyol versenyző a legendás – de az utóbbi években a mezőny végén bukdácsoló – brit istállónál folytatja a karrierjét, annak ellenére, hogy sokáig a 2026-ban az F1-hez csatlakozó Audiba várták a szakértők. 

A Williams hivatalos közleményt adott ki, amelyben elárulta, hogy Sainz kétéves szerződést írt alá, sőt még hosszabbítási opciója is van a 2026-os idény végeztével. A csapat ráadásul ezzel azt is biztossá tette, hogy megválik a mezőny egyetlen amerikai versenyzőjétől, Logan Sargeanttól, hiszen azt már korábban tudtuk, hogy Alex Albonnak biztos helye van a briteknél. 

A 29 éves Sainz, aki a Belga Nagydíj után az ötödik helyen áll a világbajnoki címért folyó küzdelemben, pályafutása során háromszor nyert futamot, 23-szor állhatott a dobogón és összesen több mint 1100 versenypontot szerzett. A spanyol pilóta F1-es karrierjét a Toro Rossónál kezdte, majd megfordult a Renault, a McLaren és a Ferrari csapatánál is, 2025-től pedig a grove-i gárda színeiben folytatja a versenyzést.

„Nagyon örülök, hogy bejelenthetem, 2025-től csatlakozom a Williams Racinghez. Nem titok, hogy az idei sofőrpiac különböző okok miatt rendkívül összetett volt, és eltartott egy ideig, mire bejelentettem a döntésemet. Mindazonáltal teljesen biztos vagyok benne, hogy a Williams a megfelelő hely számomra, hogy folytassam F1-es utamat, és rendkívül büszke vagyok arra, hogy egy ilyen történelmi és sikeres csapathoz csatlakozhatok, ahol gyermekkorom hősei közül sok autózott a múltban és nagy hatást gyakorolt a sportágunkra” – fogalmazott Carlos Sainz a bejelentést követően. 

A Williams csapatfőnöke, James Vowles azt emelte ki, hogy a következő idénytől náluk lesz a mezőny egyik legerősebb pilótapárosa. 

„Carlos újra és újra bebizonyította, hogy ő az egyik legtehetségesebb pilóta a rajtrácson, futamgyőztes, de nem csak tapasztalatot és teljesítményt hoz, hanem elszánt lendületet is, hogy minden ezredmásodpercet kihozzon a csapatból és az autóból.”

RajtszámNév (nemzetiség)CsapatMotor
1Max VERSTAPPEN (holland)Red BullHonda RBPT
11Sergio PÉREZ (mexikói)Red BullHonda RBPT
 ??MercedesMercedes
63George RUSSELL (brit)MercedesMercedes
44Lewis HAMILTON (brit)FerrariFerrari
16Charles LECLERC (monacói)FerrariFerrari
14 Fernando ALONSO (spanyol)Aston MartinMercedes
18Lance STROLL (kanadai)Aston MartinMercedes
23Alexander ALBON (thaiföldi)WilliamsMercedes
55Carlos SAINZ Jr (spanyol)WilliamsMercedes
10Pierre GASLY (francia)AlpineRenault?
 ??AlpineRenault?
22CUNODA Juki (japán)Visa Cash App RBHonda RBPT
 ??Visa Cash App RBHonda RBPT
87Oliver BEARMAN (brit)HaasFerrari
31Esteban OCON (francia)HaasFerrari
81Oscar PIASTRI (ausztrál)McLarenMercedes
4Lando NORRIS (brit)McLarenMercedes
27Nico HÜLKENBERG (német)Stake F1 Team Kick SauberFerrari
 ??Stake F1 Team Kick SauberFerrari
2025-ös rajtlista


 

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik