Oliver Oakes az Alpine új csapatfőnöke – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.07.31. 12:17
Oliver Oakes (balra) és Flavio Briatore (jobbra) (Fotó: X/AlpineF1Team)
A Formula–1-es Alpine csütörtök délelőtt hivatalosan is megerősítette, hogy Oliver Oakes foglalja el a csapatfőnöki posztot a nyári szünetet követően.

Mint ismert, Bruno Famin a múlt hétvégi Belga Nagydíj pénteki hivatalos sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy augusztus végével lemond az Alpine csapatfőnöki posztjáról, és a folytatásban kizárólag a márka alelnökeként fog tevékenykedni. Már akkor is egybehangzó sajtóértesülések szóltak arról, hogy a Hitech Formula–3-as, valamint Formula–2-es csapatát irányító Oliver Oakes érkezik a helyére, és az enstone-i istálló csütörtök délelőtt meg is erősítette a híreszteléseket: brit szakember fogja elfoglalni a csapatfőnöki pozíciót a nyári szünetet követően, és közvetlenül Luca de Meónak fog jelenteni.

„Rendkívül hálás vagyok Luca de Meónak és Flavio Briatorénak a lehetőségért, hogy versenyképesebbé tehetem az Alpine F1-es alakulatát. A csapat tehetséges emberekkel és kiváló erőforrásokkal rendelkezik, és magabiztos vagyok azt illetően, hogy sokat elérhetünk együtt az idény hátralevő részében, illetve hosszú távon is. Alig várom, hogy a nyári szünetet követően munkához lássak" – jelentette ki a 36 éves Oakes, aki a Formula–1 történetének második legfiatalabb csapatfőnöke lesz. 

„Örömmel tölt el, hogy a csapatban üdvözölhetem Olit, aki az egyik legfiatalabb csapatfőnök lesz, akit az F1 valaha látott. A jövőbeli sikerek érdekében építjük ezt a csapatot, és ezt Oli vezető beosztásba való kinevezése is kiemeli. Alig várjuk, hogy kamatoztathassuk a lelkesedését, az energiáját és a versenyzés iránti szenvedélyét, és hogy ezt a szemléletmódot az egész csapatba átültethessük" – jelentette ki De Meo. 

69. BELGA NAGYDÍJ
Július 26., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Verstappen 1:43.372
2. szabadedzés1. Norris 1:42.260
Július 27., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Verstappen 2:01.565
Időmérő1. Leclerc 1:53.754
Július 28., VASÁRNAP
A verseny1. Hamilton, 2. Piastri, 3. Leclerc
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Holland Nagydíj, ZandvoortAugusztus 25., 15.00
Olasz Nagydíj, MonzaSzeptember 1., 15.00
Azeri Nagydíj, Baki Szeptember 15., 13.00

 

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik